Megkezdődött a Mobilitás Hete: szeptember 16—22. között Európa-szerte környezetbarát közlekedésre biztatják az embereket — és bár a rendezvény csak pár éves múltra tekint vissza (2002-ben szervezték meg először), tavaly már 2181 település 237 millió polgára választott autó helyett valami egészségesebbet. És születtek bicikli- meg gyalogosutak, forgalomcsillapító intézkedések.
Az igény már Háromszéken is egyre érezhetőbb, és bár itt a mobilitási hét csupán néhány órányi hivatalos programra korlátozódik, az érdekeltek több alkalommal is nyomatékosíthatják, hogy jobb levegőt, élhetőbb körülményeket szeretnének városukban: ma délelőtt 11-től Sugás Futás lesz (a Kálvin térről Sugásfürdőig), szerdán (szeptember 22-én) 14—20 óra között mobilitásmaraton Sepsiszentgyörgyön (indulás a színháztól gyalog, kerékpáron, görkorcsolyával vagy bármilyen zöldjárművel), 17 órától pedig biciklis felvonulás Kézdivásárhelyen (gyülekező a sportcsarnok előtt). A zárórendezvényre szeptember 24-én, pénteken kerül sor, 16 órától a kerékpárosokat várják a sepsiszentgyörgyi parkban: másfél óráig tekerhetnek a megyeszékhely főutcáin.
A szervezésben megyei és helyi önkormányzatok, rendfenntartó hatóságok, a tanfelügyelőség, civil egyesületek és támogató vállalkozók is részt vesznek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.