Ismét az autóbuszos tanulmányutak voltak a legkívánatosabb programjai a Kulturális Örökség Napjainak, a szombati túrán az előzetesen meghirdetett egy ,,rakomány" helyett kettő szakadt Jánó Mihály művészettörténész nyakába, mert a Kovászna Megyei Kulturális Központ által indított buszhoz csatlakozott még egy másik is, diákokkal telve, s ha karaván nem is sorakozott fel a vezető járműhöz, mint tavaly, a kívánt eredmény — építészeti, hangsúlyozottan szakrális örökségünk megismertetése — nem maradt el.
Akadt, aki csak azért csatlakozott a társasághoz, mert ez idáig nem adódott alkalma Homoródkarácsonyfalván járni — miből azonmód levonható a következtetés az elkövetkező évekre: a Kulturális Örökség Napjain túl kell lépni Háromszék határain.
A Székely Nemzeti Múzeum hét végi rendezvényét viszont nem övezte túl nagy érdeklődés, holott ezúttal is változatos programmal várták az érdeklődőket, s bár a szombati kézműves-bemutatkozás viszonylag soványnak ígérkezett, a vasárnapi játékos kínálat annál vonzóbbnak tűnt — ennek ellenére a hétvége első napján számosabban látogatták a múzeumot. Persze, ezúttal is akadt, ki életében először jutott el oda, ki is használta az alkalmat végigjárni minden emeletet, s lévén hetvenen túl, érte még a felvonót is működésbe helyezték. Az viszont nem derült ki, hány ember kell a múzeumépület körbeöleléséhez — talán majd egy másik alkalommal.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.