Élelmiszerek a rászorulóknak

2010. szeptember 23., csütörtök, Közélet

Kézdivásárhelyen már hétfő óta zajlik, a megyeszékhelyen ma kezdődik a csomagosztás, Kovásznán minden bizonnyal péntektől osztják a rászorulóknak — kisnyugdíjasoknak, szociális segélyen élőknek, fogyatékosoknak, munkanélkülieknek — az uniós alapokból finanszírozott, alapvető élelmiszereket tartalmazó segélycsomagokat. Barótra egyelőre semmi sem érkezett, ezért nem tudni, ott mikor indul az akció, amelynek tavalyi kiadása idén márciusig húzódott.

Háromszéken összesen 29 998 személy tartozik az ingyenes élelmiszersegélyre jogosult kategóriába. Legtöbben (12 385-en) a szociális segélyen élők közül kerülnek ki, a 399 lejes határ alatt maradó kisnyugdíjasok száma 10 176 — derül ki a megyei önkormányzat által összesített listából. Ők egységesen tizenhárom kiló finomlisztet, hat kiló kukoricalisztet, egy-egy kiló cukrot, tejport és kekszet, valamint három kiló száraztésztát tartalmazó, 51 lej értékű csomagot vihetnek haza.
Sepsiszentgyörgyön az eredeti tervek szerint már a hét elején elkezdték volna a csomagosztást a Gyár utcai raktárból, ám kiderült, hogy a különböző jogosultsági kategóriákban több az átfedés. ,,Közel száz nevet kellett kiszűrnünk, amelyek két vagy több listán is szerepeltek. Mostanra azonban letisztult a kép, így szinte négyezer szentgyörgyi lakost várunk a csomagokkal" — tájékoztatott Tankó Vilmos. A városháza szociális irodájának vezetője fontosnak tartotta elmondani: mivel nem érkezett meg minden termék, csak részben tudnak eleget tenni a feladatnak, a cukorra és tejporra még várniuk kell. Hetente két alkalommal, kedden és csütörtökön 9—14 óra között várják a jogosultakat.
Kézdivásárhelyen már hétfő óta zajlik a csomagosztás — egyelőre csak fehér liszt és keksz — a Kanta utca 8. szám alatti szociális étkezdében naponta 11—14 óra között. Szolga András egységvezető nyilvántartása szerint 1030 személy jogosult, akik első napon még hajba is kaptak, azóta azonban megnyugodtak a kedélyek, főleg azt követően, hogy rendfenntartó segítségét kérték.
Kovásznára tegnap érkezett meg az első szállítmány, közel 16 tonna liszt, péntektől várják a 1142 jogosult személyt a piaci raktárhelyiségben. Baróton viszont egyelőre csak a jogosultak listáját látták, az 1107 ember a tűzoltóraktárhoz járulhat — ha majd lesz amiért, mert oda még nem ért el a tanácsi szállítmány. A listán szereplők igazolvánnyal, illetve nyugdíjszelvénnyel bizonyíthatják személyazonosságukat és jogosultságukat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2010-09-23: Belföld - Demeter J. Ildikó:

Belföldi hírek

A tisztviselők bűne
A lehívatlan európai pénzalapok bizonyítják a legjobban sok minisztériumi tisztviselő hozzá nem értését — jelentette ki Traian Băsescu államfő tegnap. — Sokan a miniszterekre mutogatnak, és a sajtó is a minisztereket támadja, jogosan, mivel politikai felelősségük van.
2010-09-23: Közélet - Gyila Sándor:

Medvék trágyáznak, vaddisznók szántanak

Friss vaddisznótúrások a szívkórház gyermekosztálya előtti téren
Egyre izgalmasabb éjszakai élet zajlik a kovásznai szívkórház hatalmas udvarán. Az utóbbi időben a gyermekosztály épülete előtti prérit, mely nappal játszótérként fungál, éjszaka vaddisznók veszik birtokukba harcias gyakorlatozásra.