Miroslav Kusy szlovák politológus szerint Szlovákiának bocsánatot kellene kérnie a magyaroktól azért, amit az 1945―1948 közötti időszakban tett ellenük.
,,Határozottan igen, hiszen ez nem kerül semmibe. Ez a jó szándék kifejezése. Én teljesen egyértelműen úgy vélem, hogy Szlovákiának azokért a sérelmekért, amelyeket 1945―1948 között okozott, bocsánatot kellene kérnie" ― jelentette ki Kusy abban az interjúban, amelyet tegnap közölt a Hospodárské Noviny cseh politikai és gazdasági napilap.
A politológus szerint a magyarok jogosan vették rossz néven, hogy a szlovák parlament nyilatkozatban erősítette meg a Benes-dekrétumok érvényességét. ,,A magyarok nagyon rossz szemmel nézik ezt, és azt hiszem, jogosan. Kivenni ezeket a holt lelkeket a szekrényből ma, a 21. században nem helyénvaló. Újra bevonni a játékba a Benes-dekrétumokat értelmetlen. Az egyik és a másik oldalról is."
Szerinte azt is értelmetlen állítani, hogy a Benes-dekrétumok, illetve következményeik érinthetetlenek, s nem lehet velük foglalkozni. ,,Nem magukról a dekrétumokról van szó, hanem arról, ami abban az időben történt" ― jegyezte meg Kusy. Úgy látja, hogy a múltban a szlovák―magyar, a csehszlovák―magyar, vagy a csehszlovák―német kapcsolatokban sok olyan dolog történt, amit fokozatosan helyre kellene hozni.
,,Ezt bizonyítja a cseh oldal példája is ― Havel ismert bocsánatkérése a németektől. Mi a magyarok irányában soha semmi ilyet nem tettünk" ― mutatott rá a politológus. Leszögezte: nagyon érzékeny dolgokról van szó, s a problémákat közös megegyezéssel kellene megoldani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.