Csávási ballada — a gálaműsoron bemutatott táncházjelenet
Ajándékot kapott a húszéves születésnapját ünneplő sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes a csütörtöki gálaműsoron: Tamás Sándor megyeitanács-elnök nyilvánosan bejelentette, jövőre székházat kap a társulat.
A Tamási Áron Színházban tartott Táncbeszéd című gálaesten az együttes jelenlegi és egykori táncosai és zenészei léptek színpadra Könczei Árpád, Orza Călin, Ivácson László és Uray Péter koreográfiáiban. Az 1992-ben nagy sikert aratott, Apám táncából kiválasztott képsor, Durumó (Imre Béla) tánca az Ördögváltozásból, a Maurice Ravel Bolerójára készített táncvariáció, az M Stúdió Adagio Cantabile tánckölteménye, a Kádár Kata-ballada alapján megfogalmazott táncos szerelmi történet, a Csávási balladából vett táncházas jelenet és a többi visszapillantó tánckompozíció bizonyította, méltán tartják a Háromszéket Erdély-szerte a különböző műfajok iránt legnyitottabb erdélyi néptánc- és mozgásműhelynek. Mindezekért, valamint a kitartásért és a húsz év alatt felépített hírnévért Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye önkormányzata oklevelet és emlékplakettet ajándékozott az együttes egykori és jelenlegi tagjainak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.