Hírbörze

2010. szeptember 29., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Autóvásárlás áfafizetéssel
Az uniós áfanyilvántartásba be nem jelentkezett cégek és magánszemélyek is kötelesek általános forgalmi adót fizetni az Európai Unió országaiban vásárolt új haszongépjárművek esetében.

A lakhely szerint illetékes pénzügyi hivatal a környezetszennyezési illeték kiszámításával párhuzamosan kibocsátja az áfabefizetésről szóló bizonylatot is, amely nélkül az elkövetkezőkben nem írható be a forgalomba a vásárolt jármű. Az uniós övezetben vásárolt használt járművek — hat hónapnál régebbiek és hatvanezer kilométeres futásteljesítményen túl — esetében nem kell áfát fizetni, amit ugyancsak a pénzügyi hivatalban kibocsátandó irattal lehet bizonyítani.


Emelkedik az államháztartási hiány
Románia államháztartási hiánya 20,9 milliárd lej volt az idei első nyolc hónapban, ami a hazai össztermék (GDP) 4,1 százaléka — közölte a pénzügyminisztérium. A deficit csak augusztusban mintegy egymilliárd lejjel nőtt. A kormány 2009-ben kétéves, összesen húszmilliárd eurós készenléti hitelt írt alá az IMF-fel, az Európai Bizottsággal és a Világbankkal, cserében vállalta, hogy a GDP-arányos államháztartási hiányát a tavalyi 7,2 százalékról idén 6,8 százalékra, jövőre 4,4 százalékra csökkenti.


Ösztönzik a stratégiai IKT-kutatásokat
Az Európai Bizottság tegnap közzétette az eddigi, csaknem legnagyobb összköltségvetésű információs és kommunikációs technológiai kutatási (IKT) pályázati felhívásait. A kiírás keretében 2011 folyamán 780 millió euró értékű támogatás lesz pályázható, egyebek közt a jövő internete, a robotika, az intelligens és beágyazott rendszerek, a fotonika, az energiahatékonyságot javító IKT-k, valamint az egészség és jólét az idősödő társadalomban témakörben. A projekttámogatásért pályázók lehetnek akár európai, akár nem európai egyetemek, kutatóközpontok, kis- és középvállalkozások, nagyvállalatok és egyéb szervezetek. A pályázatok benyújtási határideje 2011. január 18. További információ a pályázati felhívásról a http://cordis.europa.eu/fp7/ict/ internetes címen érhető el.


Gazdasági küldetések
Románia New York-i konzulátusával és a brassói kamarával szövetségben a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Ipar­kamara szakmai segítséget nyújt a Automotive Aftermarket Industry Week gazdasági rendezvényen való részvételhez, amelyet New Yorkban és Las Vegasban rendeznek 2010. október 30. és november 10. között. Hasonló lehetőség kínálkozik — állami részfinanszírozással — Algériában és Tunéziában rendezendő gazdasági missziókban való részévételre is.


Újabb főiskola Székelyudvarhelyen
Székelyudvarhelyen indít kihelyezett képzést a győri Széchenyi István Egyetem. Vezetés és szervezés mesterszakon, levelező tagozaton kezdik meg az oktatást, amelyre huszonhat, államilag finanszírozott és hét költségtérítéses hallgató nyert felvételt. Ez a győri intézmény első külföldi képzése. A résztvevők a Széchenyi István Egyetemmel létesítenek hallgatói jogviszonyt, s a győri egyetem szabályai vonatkoznak rájuk.


Tőzsdén és Romániában az RFV
Már a jövő hét végén a Budapesti Értéktőzsdén lehet az RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyrt. kétmilliárd forintnyi kötvénye, amelynek jegyzése hétfőn kezdődött. A cég energetikai projektek révén vált ismertté Romániában is, melyek kiteljesítésére egy éven belül 40 millió eurót költenek. A társaság Gyergyószentmiklóson tavaly kapott huszonöt éves koncessziót, a beruházás értéke 12,5 millió euró. Idén szeptemberben zilahi és a marosvásárhelyi projektet nyerte el, előbbi 49 évre szóló koncessziót, 32 millió eurós beruházást jelent.


Sikeres közép-európai üzletember-találkozó
Tizenegy ország több mint száz cégének részvételével rendezték meg Pécsett a közép-európai üzletember-találkozót. Négy ágazatból — egészségipar, környezetipar, élelmiszeripar és kreatív ipar — hatvan cég képviseltette magát, negyven cég a fémmegmunkálás, a gépipar, a turizmus és a tanácsadói ágazatból érkezett. A résztvevők fele-fele arányban külföldi és magyar cégek voltak. A rendezők 382 üzleti tárgyalást regisztráltak a találkozó három napja alatt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 922
szavazógép
2010-09-29: Pénz, piac, vállalkozás - :

Nyereségzuhanás az idegenforgalomban

A háromszéki panziósok és vendéglátók nem panaszkodnak az idényre
Érdekes eredményeket hoztak a háromszéki cégek 17. toplistájának elkészítése folyamán a Kovászna Megyei Keres­kedelmi és Iparkamara által elvégzett gazdasági elemzések.
2010-09-29: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Csúcsot dönt a munkanélküliség

Meredeken közelít a háromszéki munkanélküliség az eddigi legmagasabb értékhez: tíz évvel ezelőtt, 2000-ben a térség munkaképes lakosságának 11,83 százaléka nem rendelkezett állással (12 043 személy), idén szeptemberben pedig már 11,65 százaléka (10 925 fő) található ilyen helyzetben, de ez a tél beköszöntével még emelkedni fog.