UDREA NEM JELESKEDETT. Az utolsó tíz év leggyengébb teljesítményét nyújtotta az Elena Udrea vezette turizmus mind a bevétel, mind a vendégül látott turisták számát illetően: a tengerparton 1,8 millióan fordultak meg, 15 százalékkal kevesebben, mint 2009-ben, s a bevétel is jelentősen, azaz 25 százalékkal csökkent. Ennek dacára a tárcavezető magabiztosan járja az országot, újabban nem is autóval, hanem taxihelikopterrel, melyért óránként 5000 eurót kell fizetni. Igaz, azt állítja, ezt nem a minisztérium pénzéből fizeti. Hanem? (Realitatea)
NEMZETI AMNÉZIA. Az EUROobserver értékelte a CSOP közvélemény-kutató intézet felmérését, és megállapította, hogy a románok 61 százaléka nosztalgiát érez a kommunista rezsim iránt, melyet jó eszmének tart. Ráadásul a megkérdezettek egynegyede úgy véli, Nicolae Ceauşescu jó vezető volt. (Adevărul)
GYŰLNEK AZ ALÁÍRÁSOK. Victor Ponta, a szocdemek elnöke bejelentette, hogy már kétmillió aláírást sikerül összegyűjteniük az államfő és a miniszterelnök menesztése érdekében. A két vezető leváltását abban az esetben támogatnák az aláírók, ha Traian Băsescu kihirdeti a nyugdíjtörvényt. Az SZDP folytatja Roberta Anastase és Sever Voinescu elleni akcióit is. A képviselőház két kormánypárti vezetőjének fizetnie kell azért, hogy csalással fogadták el a nyugdíjtörvényt — vélik Pontáék. (Ziare.com)
LESZ REPTÉR. Brassó megye önkormányzata változatlanul ragaszkodik a Vidombákra tervezett repülőtér felépítéséhez, igaz, a tervezettnél harminc százalékkal rövidebb lesz a leszállópálya, de alkalmas A320 Airbus és Boeing 737 fogadására is. (Ziare.com)
KELL A NAGY LAKÁS. Nem Adriean Videanu az egyetlen politikus, akinek jóérzést sértő, hatalmas, 1600 négyzetmétert meghaladó háza van. Nem panaszkodhat vagyonára és ingatlanjai méretére a szocdem Liviu Dragnea vagy Constantin Niţă, de Adrian Năstase sem. A liberálisok közül Constantin Popa épít impozáns palotát, s szerényebb, úgy 350 négyzetméteres villában lakik Daniel Chiţoiu, Victor Paul Dobre és Aristotel Căncescu is. Az árulók pártjából a legmódosabb maga az alapító: Gabriel Opreának nyolc luxuslakása van, piperai villájának lakfelülete meghaladja a 820 négyzetmétert. A magyar honatyák közül Frunda György és Verestóy Attila ingatlanjai rínak ki az átlagból. (Ziare.com)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.