Októbertől minden cég profitadót fizet, a kormány tegnapi ülésén eltörölte a minimáladót. Egyúttal néhány gazdaságélénkítő intézkedést is bejelentett Emil Boc miniszterelnök, ezek a nagy értékű befektetések ösztönzésére, illetve a fiatal vállalkozók támogatására vonatkoznak.
A minimáladó eltörlését még júliusban bejelentette a kormányfő, az októberi határidő később került szóba. A tegnapi kormányülésen a kabinet döntött az adónem visszavonásáról, úgy határozva, az év hátralevő részében az általános szabály szerinti profitadót fizessék a cégek, majd jövő évtől átalányadót vezetnek be azokban az ágazatokban, ahol fennállhat az adócsalás lehetősége — pontosított Gheorghe Ialomiţeanu pénzügyminiszter.
A tavaly tavasszal bevezetett minimáladó a legfennebb 52 000 lejes jövedelmű cégeknél 2200 lej volt, míg a 129 milliót meghaladóknál 43 000 lejre emelkedett. Az októbertől fizetendő profitadó 16 százalékos, a harmadik negyedévi minimáladó befizetésének határideje október 25. A minimáladó eltörlésével 2011-ben az állami költségvetés mintegy egymilliárd lejjel gyarapodik — tette még hozzá a pénzügyminiszter.
Emil Boc a kormányülést követően elmondta, egy másik, a nehéz helyzetbe került cégek megsegítésére elfogadott intézkedés, hogy felfüggesztik a kényszervégrehajtást azoknál a vállalkozásoknál, melyeknek adósa az állam, valamint sürgősségi kormányrendeletet fogadtak el arra vonatkozóan, hogy 0,05 százalékról 0,04 százalékra csökkentik a cégek adóhátralékának késedelmi kamatát.
A nagy összegű befektetések ösztönzésére bevezetik, hogy az öt-tíz millió eurót beruházó, legalább ötven új munkahelyet létrehozó cégek állami támogatásként befektetésük legfennebb ötven százalékát visszakaphatják. Erre a célra idén 65 millió euró áll a kormány rendelkezésére — tette hozzá Boc. A vállalkozói réteg támogatására további rendelkezéseket is bevezetnek — ígérte a kormányfő —, ilyen a 35 évnél fiatalabb vállalkozóknak a cégük kiterjesztéséhez nyújtott állami garancia.
A kormány elfogadta a napszámostörvényt
Tegnapi ülésén a kormány elfogadta az RMDSZ-es képviselők által kidolgozott napszámostörvény tervezetét, melyet a parlament elé terjeszt. A jogszabály lényege, hogy munkaválalás a felek szóbeli megegyezésén alapszik, munkaszerződés nem szükséges, a napszámoskönyvbe beragasztott adóbélyeg — mely a 16 százalékos jövedelemadó ellenértéke — szentesíti a munkaviszonyt. Jogi és természetes személyek is foglalkoztathatnak napszámosokat, a napszámoskönyvet a munkaadó az illetékes polgármesteri hivataltól igényelheti, az adóbélyeget ugyanott vásárolhatja meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.