Naponta igényelnek szükséglakást Sepsiszentgyörgyön, és egyre nő a rászorulók száma: míg az előző években az elesettebb rétegek kértek kedvezményes bérű, szerény lakhatást, újabban olyanok is jelentkeznek, akik két éve még lakásrészletet törlesztettek valamelyik banknál — közölte a szociális igazgatóság vezetője, Tankó Vilmos.
A válság ilyen hatásaira a legszegényebbeket ellátó rendszer nincs felkészülve, a meglévő lakások mindegyike foglalt, az éjszakai menhelyen pedig csak 55 személy fér el, és legalább kétszer annyi hajléktalanról tudnak, akiket a téli fagyok elől valahová majd be kellene menekíteni. Az igazgatóság ugyan elkészíttette egy korszerű éjjeli szállás tervét (a Csíki negyedbeli volt kazánházat alakítanák át), a pályázat azonban Gyulafehérváron megfeneklett: Tankó úgy tudja, a szociális célokra 2013-ig megszabott keret már kimerült, holott a gondok egyre növekednek, gyorsuló ütemben adósodnak el az emberek. Sepsiszentgyörgyön az ingyenebédre jogosultak számát is csökkenteni kellett, jelenleg 140 adagot főznek, túlnyomórészt gyermekek és fogyatékosok, na meg pár nyugdíjas számára. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.