Egyelőre tizenegy hazai város pályázik a 2011-es év Zöld fővárosa címre — köztük Sepsiszentgyörgy is, ahol ezen a hétvégén újabb hulladékgyűjtési és takarítási akció zajlik —, ezúttal nyereményekkel és koncertekkel is ösztönözve a környezettudatos magatartást.
A július elsején indult és december elsején záródó kampány nem csak a városvezetőknek szól — ők megvalósításaikkal és terveikkel neveztek be —, hanem a lakosságot is minél nagyobb arányban próbálja megmozgatni. A szórólapok, jelvények és lehúzósok mellett a kiselejtezett elektromos vagy elektronikus készülékek beszolgáltatói márkás háztartási gépeket nyerhetnek, tizenötöt sorsolnak ki a szervezők.
A szelektív gyűjtést és újrafelhasználást szorgalmazó kezdeményezést a Tuborg romániai képviselete Zöld esernyő címen indította 2007-ben, csatlakozott hozzájuk a tíz legnagyobb háztartási cikket gyártó európai vállalat által alapított, újrafelhasználást szorgalmazó Rorec egyesület, az egész pedig a környezetvédelmi minisztérium védnöksége alatt zajlik.
A Sepsiszentgyörgyön hivatalosan tegnap reggel bejelentett verseny megnyitóján minden érdekelt fél megjelent, hangsúlyozva az itt élők hozzáállásának fontosságát. Csak két adat: az elektromos hulladékok tízszer (!) mérgezőbbek a konyhai szemétnél, és mennyiségük ötévenként harminc százalékkal nő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.