Kiállítás
* A sepsiszentgyörgyi Magma Galériában ma 19 órakor Jánó Mihály művészettörténész megnyitja Damokos Csaba Első félidő című tárlatát.
* Az EKE ART3 fotóbiennále, az Erdélyi Kárpát Egyesület Természetfotó Vándorkiállítása Sepsiszentgyörgyön pénteken 17 órakor nyílik meg a Kónya Ádám Városi Művelődési Házban.
Színház
* A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház műsorán ma 19 órától a nagyteremben a névtelen reneszánsz szerzők erotikus szövegeiből összeállított Casanova című előadás látható M. C. Ranin rendezésében. Helyet előjegyeztetni a 0267 315 324-es telefonon lehet.
* A Visky Árpád Színjátszó Együttes a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban pénteken 19 órától Robert Thomas Szegény Dániel című bűnügyi vígjátékát játssza. Rendezte: László Károly színművész.
Pályázat
A Barcsay Jenő Alapítvány fiatal, pályakezdő festőművészeknek idén is pályázatot hirdet a Barcsay-díjra. Jelentkezési határidő: október 29. Mellékelni kell a pályázó munkásságát bemutató papíralapú portfóliót (katalógusok, fotók, egyéb dokumentumok), valamint publikálásra alkalmas szakmai önéletrajzot. A pályázatot személyesen a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületéhez lehet beadni, 1146 Budapest, Olof Palme sétány 1. szám, postacím: 1406 Budapest 76, Pf. 26.
Önkénteseket keresnek
A Kovászna Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség önkénteseket keres. Jelentkezni önéletrajzzal lehet, aki valamely civil szervezet tagja, kérik, mellékelje a szervezet rövid bemutatását, ezenkívül szükséges két ajánlólevél is egy oktatási vagy kutatási intézménytől, megyei múzeumtól vagy a helyhatóság egyik képviselőjétől (polgármester, alpolgármester, jegyző). Az iratcsomóhoz még szükséges a személyazonossági másolata és két 2x3-as igazolványkép. Az önkéntes környezetvédelmi őröket a bemutatott dokumentumok, valamint beszélgetés alapján választják ki. Az iratcsomót a felügyelőség Sepsiszentgyörgy, Grigore Bălan tábornok út 10. szám alatti székházában lehet benyújtani hétfőtől csütörtökig naponta 8—16 óráig, válogatás október 29-ig minden pénteken 11—13 óráig.
Segélyfelhívás
A nyári magyarországi árvizek károsultjai segélyezése céljából a Nemzeti Összetartozás Napján széles körű szervezetközi együttműködést hoztak létre Erdélyben. Most a Veszprém megyében bekövetkezett tragikus környezeti katasztrófa által okozott anyagi károk enyhítéséhez a szervezetek költségvetéséből is hozzájárulnak, ugyanakkor pénzsegélyeket is gyűjtenek, amelyek rendeltetésszerű hasznosításáért felelősséget vállalnak. Az adományok fogadására a Gondviselés Segélyszervezet e célra nyitott és elkülönítve, közös felügyelet alatt kezelendő bankszámláit használják. Részletekről érdeklődni lehet a 0721 267 596-os telefonon (Szabó László), valamint az arviz2010@gmail.com címen. Bankszámlaadatok: Gondviselés Segélyszervezet (Asociaţia Gondviselés Segélyszervezet), adószám: 23481515, számlavezető pénzintézet: Banca Transilvania, Sucursala Cluj-Napoca; Swift-kód: BTRLRO22; számlaszámok: RON: RO92BTRL01301205I2145400, HUF: RO83BTRL01312205I2145400, EUR: RO19BTRL01304205I2145400, USD: RO03BTRL01302205I2145400.
Kékfény
Betörések. A sepsiszentgyörgyi bűnügyi nyomozóosztályon két sepsiszentgyörgyi cég ügyvezetője tett panaszt, hogy pénteken, szombaton és hétfőn ismeretlen tettesek behatoltak a székházakba, és több, építkezések kikészítésénél használatos professzionális szerszámot vittek el mintegy 15 000, illetve 5000 lej értékben. A nyomozók a helyszínen nyomokat rögzítettek, adatot gyűjtöttek, és egy tanú bejelentése nyomán, aki gyanús gépjárművet látott a környéken, azonosították a gyanúsítottat: K. Levente 45 éves helybeli lakos. A lakásán és a kocsijában megtalálták az ellopott tárgyakat. Minősített lopás vádjával indult eljárás.
Mezei szarkák. Kedden az ozsdolai rendőrök a mezőn járőröztek lopásmegelőzés végett. Eközben értek tetten a 2D országúton, a falu bejárata közelében három szekeret, amellyel burgonyát szállítottak. D. Lajos (31), D. Iosif (61) és B. Simon (49) nem tudott számot adni arról, honnan a termény, ezért bekísérték őket az őrsre. A kb. 500 kilogrammnyi burgonya árát 500 lejre becsülik. A rendőrök keresik a károsultakat, hogy visszaadhassák a terményt, a fogatosokat lopással vádolják.
Újabb szökevény. Hétfőn jelentette a kézdivásárhelyi elhelyező központ, hogy egy 14 éves lány megszökött. A rendőrök megtudták, a lány azt mondta társainak, hogy elmegy, és nem tér vissza. Nem első eset, máskor is ment el a központból, akkor néhány nap múlva rokonoknál találták meg. Az eltűnést követő napon országos keresést indítottak, s még aznap nyomára is bukkantak Nagyborosnyón rokonoknál. Visszavitték a központba.
Röviden
Népdalvetélkedő. Az Eufónia Kulturális Egyesület szervezésében október 30-án tartják a IX. Tiszta Forrás népdalvetélkedőt. Érdeklődni, jelentkezni a 0744 154 808-as telefonon lehet.
Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Városi Művelődési Házban ma 19 órától a Terefereklub meghívottja Márton Árpád Ferenc parlamenti képviselő. Téma: Alkotmánymódosítás, autonómia, kormányzati részvétel. Házigazda: Matekovics János.
Toborzó. Sepsiszentgyörgyön a kultúrpalota Lajtha László Stúdiótermében ma 17 órától Százlábacskák néven új ifjúsági csoport indul. Tíz és tizenkét év közötti gyermekek jelentkezését várják szüleikkel együtt. További információ a 0751 109 751-es telefonon.
Kézműves-foglalkozás. Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban a Guzsalyas Alapítvány szervezésében ma 18 órától kézműves-foglalkozás iskolásoknak, diákoknak (gyöngyfűzés, nemezelés).
Zöldségfesztivál. Sepsiszentgyörgyön a Park Szálló kertjében pénteken 12—15 óráig Nagy Laci hobbiszakács lecsót főz, szárított növényekből dísztárgyakat lehet készíteni, és fellép a Minestrone Band zöldségzenekar.
Találkozó. Az Együtt a Rák Ellen Egyesület pénteken 17 órára várja az érdeklődőket a kézdivásárhelyi Vigadó kistermébe, ahol A rák is megelőzhető témával dr. Fekete István székelyudvarhelyi szövettanász és dr. Kerestély Péter (Sepsiszentgyörgy) tart előadást.
Pótfelvételi. A nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium október 16-án, szombaton 11 órától tart pótfelvételit. Elvárás az általános műveltség, tájékozottság, megfelelő íráskészség. Érdeklődni, jelentkezni telefonon (0259 419 924), e-mailben (sajtosuli@gmail.com) vagy személyesen naponta 11—16 óráig a sajtókollégium titkárságán (Nagyvárad, Kanonok sor 25. szám). A kétéves, intenzív levelező tagozatos képzésre jelentkezési korhatár nincs, a képzés jellege lehetővé teszi nappali tagozatos egyetemi hallgatók jelentkezését is.
Parkolófelújítás. Sepsiszentgyörgyön ma és pénteken 7—17 óráig a Vasile Goldiş utcai 22-es tömbház előtt a parkoló felújítása zajlik. A polgármesteri hivatal kéri az autósokat, hogy ebben az időszakban ne parkoljanak és ne hagyjanak autókat ott.
Gyűlések. Ma 19 órától Zágonban, pénteken 19 órától Nagyborosnyón tart közgyűlést a helyi Székely Tanács.
Áramszünet. Ma és pénteken 8.30―15 óráig Futásfalván, 9―15 óráig Oltszemen az 1-es transzformátorállomás körzetében, ma 11―14 óráig Sepsiszentgyörgyön a Május 1., Templom, Dakó, Daczó, Vojkán, Erege, Vár, Borvíz, Gát, Palló, Kossuth Lajos utcában és a Kálvin téren, pénteken 9—14 óráig Uzonkafürdőn szünetel az áramszolgáltatás.
Elzárják az ivóvizet ma 8―18 óráig Sepsiszentgyörgyön a Horgász utcában, az Ág utcai 3-as, 10―15-ig számozott és 19-es, a Nicolae Iorga utcai 1―13-ig számozott és 22-es, a Császár Bálint utcai 14-es tömbházban, valamint a piac hátsó boltjaiban.
Világnapok. A látás világnapját október második csütörtökén tartják az ENSZ Egészségügyi Világszervezete és a vakság megelőzésére alakult nemzetközi ügynökség Látás 2020: a látás joga jelszóval meghirdetett együttes akcióprogramjának keretében. A vakság, illetve a gyengén látás kialakulása az esetek 80 százalékában megelőzhető, illetve hatásosan kezelhető, így az akcióprogram célja, hogy 2020-ra az egész világon felszámolják a megelőzhető vakságot. S A szabványosítási világnap célja az országok közötti műszaki elszigeteltség megszüntetése, közös szabványok készítése.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.