Ennek ellenére a minisztériumban tüntetők — éjjel is sztrájkoltak az intézményben! — bizalmatlanul fogadták a hírt, csak lassan távoztak, eközben a tárcavezető új, "tisztességes" bérezési törvényt is ígért, kijelentve, hogy a fináncok egy új törvénnyel teljesítményalapú javadalmazásban részesülnek majd. Ezt megelőzően a pénzügyi dolgozók kétségbeesetten mutogatták öt-, hat-, hétszáz lejes bérlapjaikat, testületeileg és ingerülten kifogásolva, hogy ennyi pénzből képtelenek megélni. Az átlagos alkalmazottak legalábbis, a vezetőknél bizonyosan nem ennyire drámai a helyzet.
Túl nagy volt ugyanis a pénzügyi sztrájk tétje: a közintézmények átutalásait bonyolító kincstárak leállása gyakorlatilag minden állami kifizetést ellehetetlenít, bérek, nyugdíjak, szociális juttatások kifizetését. Nem beszélve arról, hogy a lehető legrosszabb üzenetet hordozza, amikor a világ hírtelevízióiban egy befagyasztott bukaresti pénzügyminisztériumról pörögnek a képek.
A pénzügyesek tiltakozása mellett más állami alkalmazottak, pedagógusok is újólag jelezték elégedetlenségüket, méltánytalanul csökkentett béreikből ugyanis mindannyian egyre nehezebben élnek. A tegnapi csatanyerés után a háború várhatóan nem ér véget, hiszen a tél közeledtével az össztársadalmi elégedetlenség egyre nagyobb méreteket ölt, miközben a kormány kapkod, nem ura a helyzetnek. De a legnagyobb probléma mégis e bajok eredője: a húsz éve rosszul szervezett állam mind felépítését, mind pénzügyvitelét tekintve. Ameddig nem következik be az állam szerkezeti és ésszerű megújítása, minden kezelés csak tüneti beavatkozás marad. A húsz éve egymást váltogató kormányok, azok fővárosi és vidéki mozgatóemberei sehogyan sem akarnak megbarátkozni azzal a törvényszerűséggel, hogy a közigazgatás, az állami struktúrák korszerűsítése mindenekelőtt szakmai feladat, és nem politikai kalandozás. Pillanatnyilag az állam egy elnyűtt, minduntalan felfeslő nadrághoz hasonlítható, mely hol itt, hol ott, de folyamatosan szakad valahol. Nem foltozni kellene, hanem újat varrni.