Láncreakciót indított el a pénzügyesek lázadása, látszólagos győzelme. Egyre több ágazat megalázott, elszegényített képviselői vonulnak utcára, minisztériumok, pártszékházak előtt követelik a kormány, az érintett tárcavezető menesztését, méltányos élethez elegendő jövedelem biztosítását.
Egy beteg rendszer összes rákfenéje bújik elő most, amikor a kabinet meggondolatlanul megvont minden pótlékot, többletjuttatást az állami alkalmazottaktól. Megismételte a már oly sokszor elkövetett hibát: pontos helyzetismeret, esettanulmány, a következmények elemzése nélkül lépett, s ismét sikerült eltorzítania, s az sem kizárt, halálra ítélnie egy egyébként jó elvet. Nem számolt azzal, hogy Romániában vannak ágazatok, intézmények, ahol több mint tizenöt éve ezekkel a pótlékokkal váltották ki a becsületes bérezést, ilyen-olyan, sokszor bizony elképesztő mértékű juttatásokkal fogták be az alkalmazottak száját, arra kényszerítették a behajtási, büntetési tevékenységet folytatókat, hogy ,,kikeressék" külön, fehérebb kenyerüket. Használhatóak voltak ezek a kiegészítések önkényes jutalmazásra, büntetésre, lehetett velük politikai támogatást vásárolni, egy szó, mint száz, nemcsak sok százezer állami alkalmazott megélhetését biztosították, de a korrupciónak is ágyat vetettek, s hála nekik, visszaélések egész sora virágozhatott.
Nem elítélhető hát a kormány szándéka, hogy megpróbál rendet teremteni a rendszerben, ám ismét fejjel mentek a falnak. Figyelmen kívül hagyták, hogy igen sokan vannak, kiknek eddig több ezer lejes jövedelmét cserélték le pár száz lejre, s azzal sem számoltak, hogy az érintettek nem hagyják ezt annyiban. Olyan jelentős a veszteségük, hogy már nem érvényesül a kicsi biztos is jobb a semminél elv. A miniszter visszatáncolt, hogy elkerülje a román pénzügyi rendszer teljes zárlatát, megígérte az elmaradt pótlékokat ,,az arra érdemeseknek". Ködös megfogalmazás, ködös vállalás, amely ideig-óráig ismét működésbe lendítette a pénzügyi és adórendszert, ám az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, Emil Boc miniszterelnök konok szigorkodása újra elégedetlenséget szült, s talán csak a hétvége mentette meg a kormányt az újabb spontán sztrájktól.
A pénzügyesek sikerén, félsikerén sokan felbuzdultak, tanárok vonultak utcára, rendőrök tiltakoztak ismét, és pótlékokat követelnek más hivatalok alkalmazottjai. Egyre indulatosabbak és egyre kevéssé számít a jelenlegi hatalom oly sokat hangoztatott érve: csak ennyire telik. Patthelyzetbe került a kormány: ha enged a pénzügyeseknek, mások is jussukat követelik, ha ellenáll, számolnia kell akár az egész országot lebénító általános sztrájkkal.