Bemutatták a Szociáldemokrata Párt Ezer nap káosz című bizalmatlansági indítványát a parlament két házának együttes ülésén. Az okmányt a politikai alakulat alelnöke, Cristian Diaconescu olvasta fel. A bizalmatlansági indítvány elemzi a kormány tevékenységét, megállapítja, hogy a második Tăriceanu-kabinet dilettáns miniszterekből áll, és nem rendelkezik politikai támogatottsággal.
A szociáldemokraták azzal indokolják a kormány eltávolítására tett kísérletüket, hogy az már nem szolgálja az ország lakosságának érdekeit. A Szociáldemokrata Párt kifogásolja a nyugdíjak növelésére tett javaslata elutasítását, és bírálja a kormányt a mezőgazdaság elsorvasztása miatt. A parlament ülésén a 462 honatyából 306 jelent meg, így a bizalmatlansági indítvány felolvasása késéssel kezdődött. Az okmány elfogadásáról vagy elutasításáról október 3-án titkos szavazással dönt a parlament.
Beadvány a román nyelvért
A román nyelv maradjon az ország egyetlen hivatalos államnyelve — ez áll abban a jegyzékben, amelyet több mint száz román nemzetiségű kutató és egyházi vezető nyújtott be Csíkszeredában az ország vezetőihez. Az okmány aláírói kérik a kormánytól, hogy tartsa meg a román nyelv iskolai oktatásának jelenlegi módszerét. A kutatók és a papok szerint nem kell teret engedni a magyar közösség azon követelésének, hogy a román nyelvet mint idegen nyelvet oktassák a magyar iskolákban.
Pénzt kapnak az egyházak
A költségvetésben előírt tételek mellett tegnapi ülésén a kormány 3,5 millió lej összértékű támogatást ítélt meg az erdélyi történelmi egyházak számára, kilencven templomépület és más egyházi intézmények építési, javítási, valamint rehabilitációs munkálataira. A jóváhagyott összeget a kormány tartalék- és fejlesztési alapjából különítették el. Kovászna megyében négy helyre irányítják a támogatást: az árkosi és nagybaconi református egyházkerülethez, illetve az árkosi unitárius és a sepsiszentgyörgyi evangélikus egyházhoz.
Több ártámogatott gyógyszer lesz
Megoldódik az ártámogatott gyógyszerek gondja, mivel 50 százalékkal nő a 90 százalékos és az 50 százalékos ártámogatottságú listán szereplő gyógyszerek száma ― jelentette be tegnap a Foruminvesten Eugen Nicolăescu egészségügyi miniszter. Az egészségügyi tárca új politikájának köszönhetően többen juthatnak hozzá az ártámogatott gyógyszerekhez ― mondta a miniszter. Vasile Ciurchea, az Országos Egészségbiztosító Pénztár elnöke szerint az A listának, vagyis a 90 százalékos ártámogatottságú gyógyszerek lajstromának le kellene fednie az összes betegségfajtát. Az összeállításnál két kritériumot tartanak szem előtt: legyen rajta minden gyógyszer, amire a betegeknek szükségük van, és ezeknek az ára a legalacsonyabb legyen. Ciurchea szerint szeptember 26-án a gyógyszertáraknak kiutalt összeg több mint 40 százalékát még nem költötték el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.