Azóta négy hónap telt el, és Ole Nydhal buddhista láma előadásán kívül, amelyen augusztus 31-én telt ház volt, nem sikerült becsalogatni a közönséget, bármilyen színházi produkcióról lett volna szó, a telt házat nem lehetett megismételni. Legutóbb a múlt hét végén, szombaton a marosvásárhelyi vonósnégyes hangversenyén kilencen ültek a 427 székes teremben, vasárnap este pedig a Hegedülünk, szépen muzsikálunk című népdalelőadásra is, melyen a sztárvendég Máté Ottília volt, csak kilencvenen voltak kíváncsiak. Hogy ennek mi az oka és magyarázata, nem a mi tisztünk eldönteni, csupán a jelenségre akartuk felhívni a figyelmet, s arra, nemcsak a szállást kell újjáépíteni, hanem a vendégfogadó szeretetet is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.