Archív felvétel
Hivatalosan október 25-től kell készen állni a tél fogadására. Bár évek óta így van ez, a tapasztalatok szerint nem zökkenőmentes az átállás a megváltozott körülmények közötti közlekedésre, útkarbantartásra.
A fontosabb útvonalakat ugyan viszonylag gyorsan járhatóvá teszik az erre szerződtetett szakcégek, a községi utakat, utcákat azonban sokszor csak az ott élők tapossák közlekedhetővé. Ha baleset történik, a rendőrség büntethet az elmulasztott munkálatokért. Körképünkben annak próbáltunk utánajárni, hogy megyénkben ki milyen eszközöket tud bevetni a biztonságos téli forgalom megteremtésére.
Az anyagok, gépek rendelkezésre állnak, a személyzet készenlétben, legalábbis a nyilatkozatok szerint. Szerződést ugyan még kevesen írtak alá, ennek ellenére mindenütt azt ígérik: nem lesz fennakadás. Hogy rossz időben néhol mégis nehézkes a forgalom, az többnyire a helyi körülményekkel magyarázható — állítják a karbantartók. Sokan vannak: az országutak takarítását Bukarestből irányítják, a megyei utakra Sepsiszentgyörgyön hirdettek versenytárgyalást, a városi, községi, falusi utcákat pedig az önkormányzatok többnyire saját tulajdonú gépekkel vagy cégekkel kezelik. A települések nagyobb részét átszeli egy-egy országos vagy megyei út, így csak a mellékutcák hómentesítését kell helyi erőkkel megoldani.
Alsó-Háromszék legnagyobb községében, Uzonban eddig csak a sepsimagyarósi bekötőút okozott gondot, egy-egy szakaszon a szél rögtön visszahordja a már félrenyomott havat, emiatt tavaly két nap voltak elzárva az ott élők — közölte Ráduly István polgármester. Azt is elmondta, hogy mindent azért nem tudnak elvégezni, a keskenyebb utcákba egyszerűen nem tud befordulni a hóeke, a segélyből élőket pedig ilyen munkára nem lehet bevetni, nincs köszönet benne. Saját erőgépeikkel viszont jól boldogulnak, szükség esetén a Bikfalván átvezető megyei úton is be tudnak segíteni (erre is volt példa).
A megyei utakat nem önműködően takarítja a megyei tulajdonban levő Út- és Hídépítő Rt., hanem versenytárgyaláson kell elnyerni a munkát — tudtuk meg Török Sándor vállalatvezetőtől. Öt körzetben lehetett pályázni, ebből kettőt — Felső-Háromszéket és Erdővidéket — ők nyertek meg, Sepsiszéken egy megyeszékhelyi magánvállalat, Bodza-vidéken pedig szintén egy helybeli cég. Községi utakon nem dolgoznak, nem is igénylik, egyedül Árkos kért árajánlatot — ezen a falun nem halad át megyei vagy országút, több teher hárul a polgármesteri hivatalra.
Sepsiszentgyörgyön a Tega Rt. köztisztasági vállalat évről évre fejleszti gépparkját és szolgáltatásait is: november közepére várják a nemrég beszerzett új hóekét és szórógépet, s idén először azokat a járdákat is hómentesítik, amelyekre a tömbháznegyedek lakótársulásaival szerződtek. Az eddigi menetrend szerint járnak el, azaz először a buszjáratok útvonalait és a forgalmasabb utcákat takarítják-szórják, majd a kisebb forgalmúakat, végül a mellékutcákat. Még nem döntöttek, de a költségvetési megszorítások miatt a már hosszabb ideje nem javított utcákon valószínűleg visszatérnek a sós homokra, mert az aszfaltot és a gépkocsik alvázát jobban kímélő kalcium-klorid ára jóval magasabb. (Demeter)
Kézdivásárhelyen felkészültek
A polgármesteri hivatal városgazdálkodási osztályának munkatársait nem érné váratlanul, ha netalán egyik napról a másikra lehavazna — tudtuk meg Szarvadi József István alpolgármestertől: akárcsak az előző években, házilag, saját erőgépeikkel takarítják el a havat, mert így rengeteg pénzt takarítanak meg. A két traktorvontatású hóekét előkészítették, és a kellő homokmennyiség is rendelkezésükre áll. Nemrég homokszóró gépet vásároltak, mellyel só-homok keveréket, illetve kalcium-kloridot szórnak majd a jeges útszakaszokra. (Iochom)
Orbaiszéken derűlátóak
Bár az első havazás már idén is okozott kisebb gondokat a Kovászna—Kommandó útvonalon, a községben még nem tudják, kinek a kötelessége az útszakasz hómentesítése. Kocsis Béla polgármester szerint a megyei tanács írt ki versenytárgyalást a munkálatra, de az eredményről még nem tájékoztatták őket.
Zabolán nem okozhat gondot a havazás. Bármilyen hirtelen is jöjjön a tél, a községháza traktora, erőgépe készen áll a hóeltakarításra, nem szigetelődhet el hosszabb időre egyetlen falurész sem, illetve Szörcse vagy Tamásfalva, állítja Ádám Attila polgármester.
Az elmúlt télen gondok adódtak a Nagyborosnyó—Zágon útvonalon is, a két községnek saját erőből kellett elvégeznie a csúszásmentesítést, mert a szakasz községi útként szerepelt. A kérdés azonban megoldódott azáltal, hogy az útrészt újra megyeivé minősítették, így a megyei útügy feladata a hóeltakarítás. Kiss József polgármester szerint Zágonban a falu között nem lehet gond, a községháza erőgépe el tudja végezni a munkát.
Kovásznán a főutcákon a városgazdálkodási cég hótalanít, a mellékutcákban a városháza saját gépei, de a házak előtt, a járdákon a polgárok közreműködésére is szükség van — mondta Thiesz János alpolgármester. (Bokor)
Erdővidéken önerőből hómentesítenek
Baróton a szemétszállítást elnyerő cég végzi az út téli karbantartását is. Nem jár többletkiadással, a polgárok által havonta fizetett díj ezt a szolgáltatást is magában foglalja. Nagybaconban, Vargyason és Nagyajtán a főutat a megyei útügy gondozza, a mellékutcák karbantartására pedig már rendelkezésre állnak az eszközök. Bardoc polgármestere, Balázsi Dénes azt mondja, ha kell, traktort, útgyalut, homlokrakodós erőgépet és utánfutót is be tud vonni a munkába, elteríteni való homok és kavics pedig megfelelő mennyiségben áll rendelkezésre. Nagyajtán csak az utcákra kell odafigyelniük, a Barót felé tartó 131-es, illetve a Vadason átvezető út a megyei intézmény hatáskörébe tartozik, községi útja pedig nincs. Bihari Edömér polgármester közölte: a fogyóanyagot időben beszerezték, hóekére lenne még szükségük. (Hecser)