Az afganisztáni tálib lázadók fogságába esett Harry herceg, a brit uralkodó unokája — legalábbis a Channel 4 brit kereskedelmi tévécsatorna ,,doku-drámájában", amelynek készítői már jóval az október 21-i bemutató előtt komoly bírálatok kereszttüzébe kerültek.
A sztori szerint Harry — aki valóban a brit hadsereg aktív szolgálatot teljesítő hadnagya, és megjárta az afganisztáni tűzvonalat — ismét Afganisztánban szolgál, ám helikoptere lezuhan, őt pedig a tálibok fogságba ejtik. A Harry herceg elfogása című másfél órás tévéfilmben szakértők vázolják annak forgatókönyvét, hogy milyen eseményláncolat zajlana le Harry afganisztáni foglyul ejtése esetén. A jelenetek között szerepel imitált kivégzés — Harryvel közlik, hogy eljött halálának pillanata, a tálibok egyike egy töltetlen puskát tart a herceg arcához, majd meghúzza a ravaszt —, emellett fogva tartói Harryt hagyományos helyi ruházatban kamera elé állítják, és felolvastatnak vele egy közleményt az al-Kaida terrorhálózat nevében. A tálibok propagandavideóján a herceg kijelenti, hogy minden nyugati katonának el kell hagynia Afganisztánt, ellenkező esetben őt fogva tartói lefejezik. A történet azzal zárul, hogy Harry vakmerő módon megszökik, és végül a pakisztáni hírszerzés tisztjei mentik ki az országból. A filmnek komoly és rendkívül kedvezőtlen visszhangja van brit politikai, katonai és udvari körökben.
A Daily Mail konzervatív tömeglap értesülése szerint a brit védelmi minisztérium magas rangú illetékesei mélységesen ízléstelennek minősítették az alkotást, a Clarence House — Károly trónörökösnek, Harry édesapjának hivatala — pedig válságtanácskozást tartott a film várható biztonsági következményeinek áttekintésére. A ,,doku-drámát" a hadsereg bennfentesei is komoly bírálattal illették, azzal érvelve, hogy a filmben megszólaló szakértők mélységében elemzik a hasonló esetekben várható kormányzati és titkosszolgálati reakciókat, és ez komoly előnyhöz juttathatja a terroristákat bármely jövőbeni túszejtés esetén.
Károly brit trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia három éve tényleges frontszolgálatot teljesített Afganisztánban, ahol az első vonalban hajtott végre veszélyes feladatokat. A 26 éves herceg — a brit trón harmadik számú várományosa —, aki a legtekintélyesebb brit tisztképző akadémián, Sandhurstben végzett, az Afganisztánban töltött tíz hét során részt vett gyalogsági hadműveletekben és járőrözéseken, emellett előretolt hadszíntéri légi irányítóként légicsapásokat vezényelt tálib állások ellen. A veszélyes küldetéssel a korábban elsősorban botrányos kocsmai tivornyáiról elhíresült Harry az alattvalók körében is általános megbecsülést vívott ki. Frontszolgálatáról azonban idő előtt hazahívták, mivel jelenlétének híre kiszivárgott, és a brit hadvezetés attól tartott, hogy a tálib lázadók hajtóvadászatot indítanak ellene, megpróbálva elrabolni vagy megölni. A brit sajtó helyszíni tudósítói akkoriban tudtak Harry afganisztáni jelenlétéről, de a brit kormány kérésére vállalták, hogy erről nem adnak hírt mindaddig, amíg a herceg afganisztáni szolgálata le nem jár. A hírt viszont külföldi hírportálok megszellőztették.
Harry már többször közölte, hogy mindenképpen vissza akar térni az afganisztáni hadszíntérre, ám ennek engedélyezéséről még nincs hivatalos döntés.
Kertész Róbert
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.