Japán meseBenedek Elek: A világlátott békák

2007. szeptember 29., szombat, Kiscimbora
Volt egyszer két béka. Az egyik Oszaka város mellett lakott egy gödörben, a másik pedig Kiotó mellett egy patakban. Mit gondoltak, mit nem, mind a kettőnek nagy kedve kerekedett, hogy világot lássanak.

Az egyik béka, amelyik Kiotóban lakott, szerette volna látni Oszakát; a másik pedig, amelyik Oszakában lakott, az meg szerette volna látni Kiotót, a Mikádó városát. Egymást nem ismerték, soha egymásnak hírét sem hallották, s íme, mégis egyszerre, egy pillanatban gondoltak erre az utazásra. Egy órában indult mind a kettő a nagy útra. Mentek, mendegéltek, hát bizony csak lassan haladtak, s merthogy volt egy szörnyű magas hegy is a két város között, bizony sok idő telt belé, amíg annak a magas hegynek a tetejére kiértek, de bezzeg elcsudálkozott mindkettő, mikor a hegy tetejére kiértek, s ott meglátták egymást.

— Adj’ Isten — köszöntötte az egyik béka a másikat.

— Adj’ Isten! Hát te hová indultál, testvér?

— Én bizony — mondotta az egyik, amelyik Kiotóból indult — szeretném meglátni Oszaka városát.

— Ugyan bizony? Na lám, én meg Oszakából indultam azért, hogy lássam Kiotót, a Mikádó híres városát.

— Ejnye, de jó!

— Ugye, de jó?

Ott mindjárt leültek, megbarátkoztak, ettek-ittak, mulattak, még táncra is kerekedtek. Tánc után pedig leheveredtek a jó magas fűbe, s pihentek, aztán elkezdtek beszélgetni:

— No lám — mondotta a kiotói béka —, erről a hegyről jól lehetne látni mind a két várost, hogyha fel tudnánk állani a lábunkra.

— Hiszen azt megtehetjük — mondotta az oszakai béka —, álljunk fel a hátulsó lábunkra, az első lábunkkal öleljük át egymást, fogózzunk jó erősen egymásba; te nézz Oszaka felé, én nézek Kiotó felé; akkor legalább nem kell tovább fáradnunk; anélkül, hogy odamennénk, mind a ketten látjuk egymásnak a városát.

Tetszett a terv. Egyszeribe talpra ugrottak, felálltak, összefogóztak, s néztek, néztek, egyik erre, másik arra. Az ám, csakhogy a fejüket amint felemelték, mind a kettőnek a szeme hátrafelé fordult. A kiotói béka, amelyik háttal volt Kiotónak, Kiotót látta; az oszakai béka, az meg Oszakát látta.

— Ni, te, ni — mondotta a kiotói béka—, hiszen Oszaka éppen olyan város, mint Kiotó!

— No, hallod — mondotta az oszakai béka —, engem is öl a csuda, hiszen Kiotó éppen olyan, mint Oszaka. Na, ezért igazán kár volt kimászni ennek a hegynek a tetejére.

Le is mondtak egyszeribe arról, hogy tovább menjenek. Még jól kimulatták magukat, ettek, ittak, pihentek egyet, azzal aztán szépen elbúcsúztak egymástól: a kiotói béka ment haza, Kiotó­ba, az oszakai béka ment haza, Oszakába. Otthon mind a kettő elmondta a többi békának, hogy Kiotó éppen olyan, mint Oszaka, Oszaka olyan, mint Kiotó, és soha, de soha, haláluk napjáig senki el nem tudta hitetni velük, hogy bizony Kiotó nem Oszaka és Oszaka nem Kiotó.

Itt a vége, fuss el véle.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1789
szavazógép
2007-09-29: Kiscimbora - x:

Kolozsvári Grandpierre Emil: Harminc kalap, harminc majom

Volt egyszer egy gazdaember. Egész életében dolgozott. Így aztán mire megöregedett, volt mindene, ami csak kellett. Volt saját háza, csűrje, istállója, az istállóban lova, marhája, az ólban disznaja. Gondolta, eleget dolgozott, most már elkövetkezett a pihenés ideje.
2007-09-29: Kiscimbora - x:

Bella István versei

Vers, őszire
Hova fut a nyári szél,
a tavaszi szellő,
ha hullik a falevél,
az idő őszellő.