Vízvezetés Gelencén

2007. október 1., hétfő, Közélet
A gelencei önkormányzat júliusi ülésén tizenöt évre bérbe adta a vízhálózatot a Gelencén bejegyzett Techoszer cégnek. Gelence 2004-ben nyerte meg a megye legszebb községe címet, így került első helyre a megyei tanács falvak vízvezetését megcélzó listáján.

A munkának 2004. május 27-én fogtak neki, és 2006 júliusában adták át. Huszonnyolc kilométer fővezetéket fektettek le, több mint negyven utcai kutat és nyolc tűzcsapot szereltek fel. Gelence határában, a hilibi út közelében négy kutat fúrtak, de kettőt helyeztek üzembe, ezek hozama egyelőre elégséges. A két gyűjtőmedence 450 000, illetve 250 000 literes, ahonnan szabadeséssel érkezik a víz a faluba. A régi, egyre rosszabb állapotú vízvezetéket idővel felszámolják. Az új hálózatot a magáncég működteti, mely a rácsatlakoztatást is megkezdte. Eddig közel háromszáz család kérvényezte a vezetékes ivóvizet, melynek köbmétere 2,52 lej.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 944
szavazógép
2007-10-01: Közélet - Váry O. Péter:

Futja még útjavításra

A Sepsiszentgyörgy költségvetésében felszabadult 400 000 lejből még futja valamennyi utcajavításra idén, s talán még lesz több pénz is a célra — közölte Albert Álmos polgármester.
2007-10-01: Közélet - Szekeres Attila:

Őszi mustra a piacon

Harmadik alkalommal szervezett Őszi mustra néven kirakóvásárt a Tega Rt. Sepsiszentgyörgyön a hét végén.