Bár az intézmények személyzetének megnyirbálása miatt jóformán munkatárs nélkül maradt a baróti művelődési ház, tevékenysége nem állt le, sőt, újdonságokkal jelentkeznek.
Péntektől a vargyasi Rika Sport és Kulturális Egyesület munkatársai játszóházat indítanak, jövő szerdától pedig pszichológiai témákról kezdődik előadás-sorozat. Mindkét program költségtérítéses: fedezni kell a felhasznált alapanyagot és a meghívott szállítási költségeit is. A játszóház Vargyason alig egy hónapja indult, de máris sikeresnek mondható, ezért úgy gondolták, havonta kétszer Baróton is megszervezik. Nagy Kopeczky Annamária programszervező elmondta: céljaik közt szerepel, hogy a mostani foglalkozásokat (szerencsefa, saját munkájukat népszerűsítő plakát készítése, kifestős, közös meseírás) előbb népi játékokkal, majd gyermektáncházzal bővítsék. Péter Gábor Belső környezetünk című előadás-sorozatával valószínűleg havonta fog jelentkezni. Mint a házigazda Vida Enikő elmondta, általános, naponta jelentkező lelki kérdésekre keresnek választ, próbálnak rávilágítani néhány lehetséges megoldásra. (hecser)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.