Elmúlt már négy hét is azóta, hogy Magyarországon elszabadult a pokol, a vörösiszap! Vártam, valami okos döntés születik, de tévedtem! Az igaz, hogy Orbán Viktor emberi mulasztásokra utalt a gátszakadás kapcsán, csakhogy ez igen mellékes, fontosabb kérdések ezek:
1. Egyáltalán miért van szükség ilyen gátakra?
2. Miért halmozódhatott fel ilyen irdatlan mennyiségű mérgező anyag?
3. Ilyen ókori technológiával miért indulhat újra a termelés?
Ahogy látom, egyetlen kilogramm kitermelt alumÃnium mellett kb. két-háromszázszor annyi vörösiszap keletkezik. Arra hivatkozni tévedés, hogy ha nem indÃtják újra a termelést, néhány ezer munkahely megszűnik. Dehogy szűnik! Tessék ezeket az embereket, sÅ‘t, mellettük több százezret az évtizedek alatt felhalmozott szennyezÅ‘ anyagok semlegesÃtésénél alkalmazni. Nem szégyelljük 2010-ben azt mondani, hogy természetet károsÃtó anyagok, sÅ‘t, atomhulladékok léteznek!
Ideje volna véget vetni a pazarló rablógazdálkodásnak.
A termelésnek ma olyannak kell lennie, mint egy matematikai egyenletnek: a jobb oldal megegyezik a ballal, vagyis a termelésbe bevitt anyagok mennyiségének — halmazállapottól függetlenül — meg kellene egyeznie a gyártott, környezetkÃmélÅ‘ termékek, fÅ‘termékek mennyiségével.
Minden gyár fizessen környezetvédelmi adót, attól függően, hogy főtermékéhez mérve hány százalék szemetet termel! Sőt, jövedelmének felhasználását, visszaforgatását is ehhez az arányhoz kellene kötni.
Egy dolog biztos: minden anyag, még a legmérgezÅ‘bb is hasznosÃtható. Tessék feldolgozni ezeket, s a jövÅ‘ben betiltani a mérgezÅ‘ tartalmú tározókat! Egy grammot sem szabad megtűrni!
Azok a szakértők, akik ezt nem óhajtják megérteni, menjenek a juhok mellé, ott nem kell a szürkeállományt megerőltetni!
Ne fogadjunk el félmegoldásokat, a szakértő, a mérnök azért van, hogy olyan technológiákat dolgozzon ki, amelyekkel nem jár vörösiszap.
Ez csak a kezdet, de következnek más katasztrófák is, amit magunk okozunk a tudatlanság, butaság, hanyagság miatt! (Lásd a hazai ciános technológiát.)
Minden egyes gyárat, amely környezetét szennyezi, most azonnal be kell zárni, mert ma csak néhány munkahely elvesztését jelenti, de a jövőben ennél sokkal többet!
KÃméljük környezetünket, amÃg még megtehetjük, holnap már talán késÅ‘ lesz!
Demes Csaba, Sepsiszentgyörgy
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.