Érkeznek a Földre a felvételek, amelyek megörökítették, amint a NASA Deep Impact elnevezésű űrszondája csütörtökön közel került egy üstököshöz.
A Deep Impact hétszáz kilométerre közelítette meg a Harley 2 üstököst, felvételeket készítve az űrbeli randevúról. A NASA kaliforniai bolygókutató laboratóriumába befutott felvételek egy mogyoró alakú üstökös képét mutatják. Ez az ötödik alkalom, hogy az üstökös csóváját közelről meg lehetett lesni.
Nem a csütörtöki volt a Deep Impact első ilyen küldetése, 2005-ben az egész világot lenyűgözte, amikor mintát szolgáltatott egy másik üstökösből, első bepillantást adva a tudósoknak hasonló égitest belsejébe. A tudósok azért tartják különösen fontosnak az üstökösöket, mert a Naprendszer kialakulásának ,,jeges" maradékát jelentik. Tanulmányozásuk nyomokkal szolgálhat, hogy 4,5 milliárd évvel ezelőtt miként jöttek létre a bolygók, köztük a Föld.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.