Csomortán patakán a hódok által épített gát miatt felgyűlt a víz, kilépett a mederből, és elárasztotta a szántóföldeket.
A megyei talajjavító vállalat munkatársai csütörtökön eltávolították a gát egy részét. A brassói Mezőgazdasági és Erdészeti Kutatóintézet irányításával és felügyeletével 2004-ben kezdték meg Háromszéken a hódok visszatelepítését. 43 egyedet telepítettek a Vargyas-patakba, a Feketeügybe és az Oltba. 2005-ben újabb 15-tel bővítették az állományt. A következő esztendőkben elkezdődött a hódok elvándorlása más patakok irányába. László Béla, a megyei vadász- és horgászegyesület igazgatója szerint számuk ma több mint kétszázra tehető, és viszonylag nagy területet foglaltak el, még Ozsdola, Esztelnek és Kászon patakjait is belakták. A csomortáni hódok minden valószínűség szerint a Feketeügyből költöztek át. (Iochom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.