Az MPP és RMDSZ után tegnap a Nemzeti Liberális Párt is közölte nagyborosnyói polgármesterjelöltjének nevét: a párt színeiben a 42 éves Goga Attilát jelölik a november végi időközi önkormányzati választásokra — nyilatkozta Marius Obreja megyei pártelnök.
Obreja nem tud arról, hogy Goga Attila roma származású lenne, de egyértelműen a község lakosságának negyven százalékára becsült romák szavazataira pályázik. ,,A romákat mindmáig senki nem képviselte a község vezetésében. A polgármester és az alpolgármester RMDSZ-es, a tanácsba kilencen a szövetség, négyen az MPP színeiben jutottak be. Itt az ideje, hogy valaki a roma lakosság érdekeiért is kiálljon" — mondta a liberális pártelnök. Hangsúlyozta, kampányuk kizárólag magyar nyelvű lesz, és szándékukban áll megmutatni, létezik másfajta vezetői munka is, mint amit eddig tapasztalhattak a borosnyóiak. Nem kívánják megvesztegetni a helyi romákat, ám ha mások megteszik, értékeljék úgy, hogy ez a liberálisoknak köszönhető, mert felsrófolták a tétet jelöltállításukkal — hangsúlyozta Obreja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.