A Fidesz frakcióvezetője azt javasolja, mégse kössék össze az Alkotmánybíróság hatáskörét a népszavazási tilalmakkal. Lázár János ezt az Országgyűlésben jelentette be tegnap, napirend előtt.
Közölte: azt javasolja a parlament alkotmányügyi bizottságának, hogy költségvetési, költségvetés-végrehajtási, adó-, járulék- és illetékügyekben bizonyos esetekben legyen az Alkotmánybíróságnak felülvizsgálati jogköre. Ilyenek például azok az alapjogok, mint az élethez, emberi méltósághoz, személyes adatok védelméhez való jog. Az alkotmányügyi bizottság elfogadta a módosító indítványokat.
Lázár János azt is javasolta, emeljék fel a 98 százalékos különadó összeghatárát 3,5 millió forintra, amelybe a szabadságmegváltás nem tartozna bele. Az állami és önkormányzati vezetők, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetői esetében azonban megmaradna a különadó kétmillió forintos összeghatára a szabadságmegváltással együtt. A különadót öt évre visszamenőleg kellene megfizetni.
Az MSZP szégyenletesnek tartja, hogy az Országgyűlés költségvetési bizottságának tegnapi ülésén a kormánypárti többség annak ellenére szavazta meg a 98 százalékos különadóra vonatkozó módosító indítványt, hogy az egyértelműen alkotmányellenes — mondta Szekeres Imre, az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője. Az MSZP ugyanakkor azt javasolja a Fidesz—KDNP-nek és személy szerint Lázár Jánosnak, hogy ,,ne álljon meg a megkezdett úton, és a 98 százalékos különadó kvázi visszavonása után tegyen le a nyugdíjak lenyúlásáról szóló, a magánnyugdíj-pénztári rendszert, illetve az Alkotmánybíróság hatáskörét felszámoló törvényjavaslatairól is, és azokat vonja vissza!" A Fidesz lényegében kifarolt az ellenzék, a szakszervezetek, valamint számos civil szervezet szerint igazságtalan, a becsületes pedagógusokat, egészségügyi dolgozókat is sújtó 98 százalékos különadóról szóló javaslata mögül — értékelte Szanyi Tibor szocialista képviselő, hozzátéve: a beterjesztő ,,arra persze ügyelt, hogy csak 2005-ig tegye visszamenőlegessé a javaslatát, hogy a Fidesz—KDNP kormány tagjai által 2002-ben felvett jó erkölcsbe ütköző, pofátlan végkielégítésekre véletlenül se vonatkozzon".
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.