Bukaresti döntés értelmében ismét igazgató nélkül működik a megyei ifjúsági és sportigazgatóság: a szeptember végén ideiglenesen kinevezett Tischler Ferenc néhány hete egyszerű felügyelőként szerepel a lajstromban, ámbár aláírási jogát meghagyták, és továbbra is ő vezeti a kettőből összevont intézményt. Az igazgatói tisztségre a minisztérium versenyvizsgát hirdet.
A munka addig is folyik tovább, bár a közelmúltban létszámcsökkentés is történt: egy alkalmazott nyugdíjba ment, a volt igazgató önként távozott (kevesellte a fizetést), egy személyt pedig áthelyeztek. Az ifjúsági és sportigazgatóságon jelenleg huszonegyen dolgoznak, két köztisztviselői és egy szerződéses állás még betöltetlen. Az irodákban — a Bánki Donát utcai székház állapota egyébként valószínűleg a legrosszabb a közhivatalok között, több évtizedes elhanyagoltság látszik rajta — tizenkét személy tevékenykedik, közülük azonban csak négy szakember: ketten a sportért felelnek, egy-egy előadó pedig az ifjúsági, illetve a szabadidős programokért. Egy adminisztrátor felel a székház melletti pályákért, nyolcan pedig a megye táborait működtetik. Tischler szerint az elmúlt másfél év gyakorlatilag semmittevéssel telt el, ennek pedig véget kell vetni; a cél az, hogy minél több érdeklődőt vonjanak be, mozgassanak meg különféle rendezvényekkel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.