A megyei nyugdíjpénztár felhívja az utódnyugdíjra jogosult, 16. életévüket betöltött iskolások, valamint a 26 év alatti egyetemisták figyelmét: ahhoz, hogy a pénzüket megszakítás nélkül megkaphassák, a törvényes előírások szerint kötelesek benyújtani egy igazolást arról, hogy a 2007/2008-as tanévben is folytatják tanulmányaikat. Az igazolványt október 5-ig kell benyújtani egy nyugdíjszelvény kíséretében a nyugdíjpénztár első emeleti ablakainál a következő program szerint: kedden, csütörtökön és pénteken 8—16.30, szerdán 8—18.30 óráig.
Könyvbemutató
A sepsiszentgyörgyi megyei könyvtár Gábor Áron Termében holnap 18 órakor Bogdán László bemutatja Józsa Attila Változatok a Sors-szimfóniára című válogatott verseskötetét. Közreműködik László Károly színművész, aki a költő verseiből ad elő.
Zene
A Kell még egy szó című Kormorán-koncert pénteken 19 órától lesz Brassóban a sportcsarnokban. Jegyek Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncegyüttesnél.
Lomtalanítás
A villamos és elektronikus készülékek begyűjtésére szervezett országos kampány keretében a sepsiszentgyörgyi Tega Rt. lomtalanítási akciót szervez október 6-án, szombaton. Ez alkalommal mindenki megszabadulhat ócska, felesleges elektromos háztartási cikkeitől, ha kihelyezi ezeket a hulladékgyűjtő konténerek közelébe vagy a családi házak elé. Kérik, hogy a tárgyak kihelyezésével ne akadályozzák a gyalogos- vagy autósforgalmat.
Sajtóklub
A sepsiszentgyörgyi városi művelődési házban holnap 19 órakor kezdődik a Holló Ernő Sajtóklub új évadja. Meghívottak a Csíkszeredában megjelenő Csíki Hírlap napilap munkatársai: Rédei Attila vezető szerkesztő és Daczó Dénes szerkesztő. Ajánlott téma: Megfelelni a mai körülményeknek. Házigazda: Matekovics János.
Rádió
A Sepsi Rádió Magasles című ökológiai műsorában ma 18 órától Tóth B. Csabával a takarítás világnapjáról, György Ignáccal a Zöldek klubja tevékenységéről beszélgetnek. Lesz Pillanatkép a természetből, valamint vetélkedő is. Szerkesztő Kelemen László.
Hitvilág
Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár kistermében csütörtökön 17 órától zenés evangelizációs összejövetelt tartanak, ahol az evangélium hirdetése mellett a betegek gyógyulásáért imádkoznak.
Jógatanfolyam
Magas fokú, intenzív elméleti és gyakorlati jógatanfolyam indul kezdőknek Sepsiszentgyörgyön. A megnyitó előadást holnap 18.30 órától tartják a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
Közlekedés
Súlyos balesetek. Szombaton este fél hét körül a 11-es és 12-es országút kereszteződésénél, Uzonfüzes határában 67 éves helybeli kerékpáros nem adott elsőbbséget egy Brassó megyében bejegyzett Dacia Logannak, amelyet húszéves brassói lakos vezetett szabályosan, és összeütköztek. A balesetben a kerékpáros súlyosan megsérült, a brassói kórházba szállították. * Vasárnap reggel fél hatkor Csernátonban, a 6-os községi úton S. Róbert (27) kézdivásárhelyi lakos be nem jegyzett robogóval elütött egy, az út jobb szélén szabálytalanul haladó, 18 éves gyalogost, aki súlyosan megsérült. A robogósnak nincs jogosítványa. Mindkét baleset körülményeinek feltárása folyamatban.
Árokba borult. Vasárnap délután értesítették az uzoni rendőröket, hogy a 103 B megyei úton baleset történt. Az eddigi nyomozás szerint P. Fănel (47) brassói lakos elvesztette uralmát személygépkocsija fölött, és árokba borult. Az alkoholszonda 0,77 mg/l-t jelzett. A vezetőtől vért vettek, a nyomozás folytatódik.
(Rendőrségi tájékoztató)
Péter Ferenc-emlékverseny
Szeptember 30-án a kézdivásárhelyi tekepályán véget ért a háromnapos, nyolcvandobásos egyéni verseny, melyet a KSE tekeszakosztálya Péter Ferenc néhai nagy tekéző emlékének szentelt. Az első három helyezett: Gergely Károly (Kézdivásárhely) 333 fával, Nagy Ferenc (Kézdivásárhely) 333 fával és Demeter Imre (Gelence) 331 fával.
(Iochom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.