A mérkőzés előtti bemelegítést az autóbuszon végezte a sérült kapusokkal utazott MSC. A pár száz kilométernyi döcögés meg is tette hatását.
Ha az első félidőben még úgy-ahogy bírták erővel a leányok, az utolsó húsz percre elfogyott az erejük, s ahogy ilyenkor lenni szokott, felütötte fejét a figyelmetlenség, a kapkodás, a támadásokban sorra ,,eldobigálták" helyzeteiket, a védekezésben ,,hagyták", hogy hadd remekeljenek a kapusok, mert elfelejtették, hogy azok éppen sérülten védik a hálót. Na de így is tették dolgukat, különösen Bodor Enikő remekelt, s emlékeztetett aranykorára. Nem akarunk itt másokat hibáztatni, például a nagyszebeni bírókat, csak éppen megjegyezzük: ellenünk tíz hétméterest ítéltek, javunkra hármat. S hasonló volt az arány a büntetőpercek esetében is. Na szóval, minden összejött, rossz utazás, fáradtság, gyenge játék, sérült kapusok, nem éppen pártatlan bíráskodás... Ezeken alapszik a tizennyolc gólos vereség.
Egy másik eredmény: Temesvár—Naţional 40—44. (áros)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.