Elkészült a megyei kórház C épületszárnyának szerkezeti megerősítése és felújítása
Ma reggel veszi át az intézmény vezetősége az ötödik emeletet, és ezzel hivatalosan is pont kerül az öt éve húzódó munkálatok végére. A B szárnynak már nekifogtak, a jelek szerint jó ütemben haladnak, és ha folyamatos a finanszírozás, egy éven belül ezt is befejezhetik — mondta el Török Zsuzsanna igazgató.
A megyei kórház felújítását 2005 nyarán kezdték el, nyilvánvalóvá vált, ha nem erősítik meg az épület szerkezetét, egy kisebb földrengés is romhalmazzá változtathatja. Azóta húzódnak a munkálatok, hol pénz nem került a folytatásra, hol a tervek nem készültek el, vagy éppen a kivitelező szembesült váratlan kihívásokkal. Mostanra pincétől az utolsó emeletig sikerült befejezniük nem csak a konszolidálást, de a belső-külső felújítást is, két-három ágyas, modern kórtermeket alakítottak ki, felújították a műtőket, ha nem is rendkívüli, de a korábbinál sokkal jobb körülményeket teremtettek — mondotta Török Zsuzsanna.
Az eddigi munkálatok 5,378 millió lejbe kerültek, és év végéig még 1,9 milliót kell elkölteniük, csak ebben az évben 5,2 milliót utalt ki a minisztérium, s amíg a pénzből futja, teljes gőzzel folytatják a B szárny felújítását. Ennek költségeit nem tudják megbecsülni, a C szárnynál már kiderült, a falak kibontása után sok meglepetéssel szembesülhetnek, s ezek függvényében átrendeződtek a kiadások is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.