Napról napra növekszik a magyar állampolgárságért folyamodó romániai magyarok száma a Magyar Köztársaság Csíkszeredai Főkonzulátusán — közölte Balogh György konzul, a képviselet ügyvivője.
Jelenleg három ügyfélfogadó ablaknál fogadják a jelentkezőket, és mindennap hosszú sorokban állnak az egyszerűsített honosítási eljárás alapján magyar állampolgárságot igénylő székelyföldi magyarok; emellett állandóan foglaltak a képviselet telefonszámai is. Az időpontot kérők száma napról napra növekszik, ezért hamarosan még két ablakot nyitnak, hogy egyszerre több igénylőt tudjanak kiszolgálni. Az ügyvivő az igénylők türelmét és megértését kéri, hangsúlyozva, hogy minden hozzájuk folyamodó ügyfél kérésének igyekeznek eleget tenni a főkonzulátuson. ,,Bízom benne, hogy az első nagy érdeklődési hullám után sokkal egyenletesebben megy majd a munka" — jegyezte meg Balogh György. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a magyarországi hivatalokat is igénybe vehetik az érintettek: Magyarország összes településének anyakönyvi hivatalában be lehet adni a kérvényeket, Budapesten a kerületi anyakönyvi hivatalokban, továbbá a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal regionális központjaiban is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.