Ítéletet hirdetett az Európai Emberjogi Bíróság a hírhedt Agache-ügyben. Frunda György ügyvéd-szenátor Reiner Antal, Paizs Ottó, ifj. Konrád János és Héjja Dezső nevében fordult a strasbourgi székhelyű bírósághoz a román igazságszolgáltatás elmarasztalását kérve, amiért részrehajló volt, nem hallgatta ki a védelem tanúit, és tíz évig húzta az ügyet Romániában.
Több mint öt év telt el azóta. Reiner nem érte meg a napot, amikor a nemzetközi bíróság a négy elítéltnek adott igazat. Az ötödik elítélt, Orbán Filip Daniella Kamilla nem fellebbezett Strasbourgban. A nemzetközi bíróság meglátása szerint a kivizsgálás, mely Reiner esetében három évig és négy hónapig, a másik három elítélt esetében hat évig és kilenc hónapig tartott, túl hosszú folyamatnak minősíthető, és az sem fogadható el, hogy a vádlottakat nem szembesítették az Agache család által megjelölt ,,koronatanúkkal". A strasbourgi döntés csupán erkölcsi elégtételt jelent(het) az igazságtalanul megvádolt és bebörtönzött kézdivásárhelyieknek, hiszen semmiféle anyagi kártérítésre nem ítélte a román államot, csupán megállapította, hogy az igazságszolgáltatás tévedett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.