Hét magyar képviselő lesz Kárpátalján
Összesen hét képviselője lesz a két ukrajnai magyar szervezetnek a Kárpátalja megyei tanácsban (közgyűlésben), miután az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) pártlistán nem szerzett mandátumot az október 31-én megtartott ukrajnai helyhatósági választásokon. Az elhúzódó szavazatszámlálás miatt egészen a múlt hét végéig úgy nézett ki, hogy a két meghatározó kárpátaljai magyar szervezetnek — a korábbi ciklushoz hasonlóan — kilenc képviselője lesz a megyei tanácsban, ám a hivatalos eredményhirdetés idejére az UMDSZ szavazatainak száma váratlanul 15 300-ra fogyatkozott, és az a két jelöltjük, aki listán bejuthatott volna, mintegy háromszáz szavazat híján kívül rekedt — írta kedden megjelent számában az ungvári Kárpáti Igaz Szó lap.
Duzzognak a cégek a különadó miatt
Neheztelnek a Magyarországon jelen lévő külföldi cégek a kormány által elhatározott különadók miatt, de senki nem beszél arról, hogy kivonulna az országból — írta kedden megjelent cikkében a La Libre Belgique belga napilap. A mérsékelten konzervatív brüsszeli újság — a cikk címében is — egy francia cég meg nem nevezett képviselőjét idézte, aki szerint ,,ha Orbán Viktor miniszterelnök baloldali lenne, castroistaként kezelnék". Christine Dupré közép-európai tudósító úgy vélte, a külföldi cégek részéről ,,valós, de visszafojtott" neheztelés tapasztalható. Úgy vélte, a szupermarket-hálózatok közül egyedül a Tesco mert tiltakozni az ,,igazságtalan adó ellen, amely az árak emeléséhez vezet majd". Hozzátette: egyik cég sem beszélt arról, hogy elhagyná az országot.
Kötelező magánnyugdíjpénztári tagság Szlovákiában
A szlovák kormány kötelezővé tenné a második nyugdíjpillért a pályakezdőknek. Ez azt jelenti, hogy be kellene lépniük valamelyik magánnyugdíjpénztárba. A kötelező belépést az előző kormány eltörölte. Iveta Radicova miniszterelnök szerint azonban az öngondoskodás valamilyen formája nélkül hosszú távon fenntarthatatlan a szlovákiai nyugdíjrendszer.
Új jobboldali szervezet Lengyelországban
Új politikai szervezetet alakítottak Lengyelországban az egykori kormányzópártból, a jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) pártból kikerült politikusok. A Lengyelország a fontos elnevezésű szervezet megalakulását Joanna Kluzik-Rostkowska, a néhai Lech Kaczynsi elnök közeli munkatársa jelentette be tegnap Varsóban több konzervatív európai parlamenti képviselő és volt kormányzati politikusok társaságában. Kluzik-Rostkowska, akit nemrégiben zártak ki a Jog és Igazságosság tagjai közül, úgy véli, hogy volt pártja ,,a rögeszméibe zárkózott, tehetetlen ellenzékké" vált. Lengyelországban a hét végén helyhatósági választásokat tartanak.
Metróval is lehet zarándokolni Mekkában
Új vonatrendszert avattak Mekkában, ami a zarándokokat szállítja. A metrók megoldást nyújtanak a felszíni torlódásokra is. A muszlimok az évente megismétlődő ötnapos zarándokútjukat eddig gyalog, busszal vagy személygépkocsikkal tehették meg. A felvonulásra évről évre többen érkeztek, ezzel túlzsúfoltság alakult ki az utakon. Erre nyújt megoldást az újonnan avatott metrószerelvény, ami egyben Szaúd-Arábia Mekkájának első vonatrendszere. A hatóságok remélik, hogy ezáltal csökken a torlódás az utakon, amit eddig 53 000 busz foglalt el a Haddzs időszaka alatt. A zarándokok mindenesetre elégedettek: ,,ez egy igazán jó szolgáltatás, sok időt spórol meg az embereknek" — mondta egy egyiptomi hívő. A metrók egyelőre harmincszázalékos kapacitással működnek, de jövőre többet ígérnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.