DÍSZPINTYEK CSUPÁN. Az RMDSZ lassan, de biztosan begyűjti szolgalelkűségének gyümölcseit. A szerdai kormányülésen például Traian Băsescu csak úgy, nagyúri kedvében odavetette a csupa mosoly Markó Bélának: azt hittem, az RMDSZ karót nyeltebb lesz a koalíciós tárgyalások után. Pár órával később a parlament folyosóin filmező Antena3 lencsevégre kapta Antal István udvarhelyszéki képviselőt, aki telefonon (román nyelven) azt kérte valakitől, ismertessék már velük is (mármint az RMDSZ-szel) a költségvetés sarokszámait, hogy ne a sajtóból kelljen megtudniuk.
GYÁSZBESZÉD VAGY BÚCSÚSZÖVEG — EGYRE MEGY. Szász Jenő MPP-pártelnök és Farkas Csaba alelnök szerdai sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor lemondását kérte, mert ,,nem csak az erdélyi magyarokat, hanem az európai értékeket sem képviselte, amikor Adrian Păunescunak, a diktátor udvari költőjének temetésén gyászbeszédet mondott." Mint a Transindex jelzi — Kelemen nem is volt az országban, amikor Păunescut eltemették, de a tárca honlapján, valamint a Új Magyar Szó Színkép című mellékletében is —, saját aláírásával úgynevezett búcsúszöveget tett közzé, melyben egyebek közt azt írta: ,,Adrian Păunescu írt. Úgy írt, ahogyan lélegzett, a szívdobogás ütemére írt, egy századvég örvénylésével írt. És írt, legfőképpen szeretettel."
ELLENZÉKINEK HITTÉK, BESÚGÓ VOLT. A magyarországi Heti Válasz dokumentumokkal bizonyítja, hogy a kommunista rendszerrel való szembenállását hirdető Paul Lendvai önkéntes informátorként segítette a Kádár-diktatúrát. Az egyik irat szerint a magyar származású neves újságíró a bécsi nagykövetségen keresztül jelentett a pártvezetésnek a hazai (például Konrád Györgyöt, Csoóri Sándort) és külföldi értelmiségieket összehozó 1985-ös ellenzéki csúcsról. De az újságíró nemcsak rendezvényekről informált: más esetekben beszámolt az osztrák televízióban tervezett műsorának hangvételéről, s a diktatúra ízlésének tökéletesen megfelelő adást készített 1956-ról. E cselekedetek súlyosságának megértéséhez érdemes felidéznünk, micsoda vihart kavar a magyar közéletben, amikor időről időre kiderül: egy-egy író vagy könnyűzenész — sokszor zsarolás alatt — beszámolt környezetéről a kommunista állambiztonságnak. Lendvain azonban semmifajta kényszer nem volt, amikor a nyugati szabadságból informálta a diktatúra hivatalosságait.