Románia az első helyen áll az Európai Unióban a nagy értékű aláírt szerződések terén, több mint hárommilliárd euróra kötött szerződést, ebből azonban csak ötvenmilliót hívott le, és ezzel az utolsó helyre került — jelentette ki Borbély László környezetvédelmi miniszter tegnap Zilahon.
Ez tárcavezetői mandátumának legnagyobb kudarca. A kialakult helyzetről a projektek rossz menedzsmentje és a lassan zajló közbeszerzési eljárások tehetnek, előbbiért a polgármesterek felelnek. Borbély tegnap 27,6 millió eurós szerződést írt alá Szilágy megye integrált hulladékgazdálkodási tervének megvalósítására. Ebből 18,7 millió vissza nem fizetendő uniós támogatás, a többit a helyi, valamint a központi költségvetés fedezi. A helyi vezetőkkel és a megye polgármestereivel tartott tanácskozáson Borbély a minisztérium programjait ismertette: az igen sikeres operatív, zöld ház- és roncsautóprogram mellett jövőben a bicikliutak támogatására is indítanak programot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.