Szabó Magda Kossuth-díjas, Corvin-láncos író, aki szívén viseli a magyarság egészének sorsát, kapta idén a Tőkés László-díjat 2007. szeptember 30-án Kisvárdán. A kilencven esztendős alkotóművész, a Régimódi történet letűnő világának egyetlen hiteles tanúja és megörökítője nem vehetett részt az ünnepi eseményen.
Az írónőt külön köszöntötte Tőkés László református püspök. A Tőkés László Alapítvány 2007. évi kitüntetése az anyaországi és az elszakított országrészek magyarságának tiszteletét és elismerését fejezi ki — mondta laudációjában Korsós Bálint, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának igazgatója. Korsós rámutatott: az írónő kálvinista lelkészőseitől a tragikus-drámai predesztinációs életfelfogást, a vele kislánykorától latinul beszélgető édesapjától az antik mitológia életteljességét és erkölcsi ideáljait, s az érzékenységüket, fájdalmukat a hidegség és az önfegyelem páncélja mögé rejtő asszony felmenőitől pedig valamiféle sebzett nőiség belülről való ismeretét kapta és hozta magával. (Ez utóbbinak szólna talán a Katalin utcáért az idén odaítélt európai uniós Femina-díj?) A díjátadó ünnepség hálaadó istentisztelettel vette kezdetét, ahol Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke hirdette Isten igéjét. Ezt követően mutatták be az írónő Szent Bertalan nappala című történelmi játékát az Evangélium Színház előadásában. A színi előadás után bejelentették: Szabó Magda kitüntetésének díját felajánlotta a határon túli magyar fiatalok továbbtanulása javára. Lengyel Szabolcs, a Tőkés László Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: az 1989-ben létrehozott alapítvány a határon túl élő magyar nemzetiségű, magyar iskolába járó gyermekek (Királyhelmec, Zilah, Nagyenyed, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Rimaszombat, Kárpátalja, Vajdaság) taníttatását támogatja, idén a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium felújítása javára gyűjtenek adományokat.
(Frigyesy)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.