Két tragikus sorsú sepsiszentgyörgyi színművészről, B. Angi Gabrielláról és Visky Árpádról nevezték el tegnap a Plugor Sándor Művészeti Líceum korábbi, illetve új drámatermét, amelyekben a Fazakas Misi által tíz évvel ezelőtt alapított drámatagozat diákjai ismerkednek a színházművészet különböző területeivel.
Stílusosan, élő szobrok mutatták az irányt az érkezőknek, merre vannak a drámatermek, amelyek közül a régebbit felújították, egyet pedig újonnan létesítettek. Mindkét megvalósítást Bartha Loránd drámatanár kezdeményezésére a Szülőföld Alap-tól nyert egymillió forintos pályázati pénzből finanszírozták, lévén hogy jelenleg egy IX. és egy XI. osztály működik, szükség van a korábbi mellett még egy korszerűen bevilágított és berendezhető felületre. A kétévente kezdő osztályt indító, egyetlen magyar nyelvű Kárpát-medencei középiskolai drámatagozaton az elmúlt tíz évben három évfolyam végzett, jövőben újabb generáció ballag. A névadással egybekötött teremavatón bemutatták B. Angi Gabriella halála előtt néhány hónappal, 2002-ben készített televíziós vallomását, Nemes Levente színművész pedig a Visky Árpádhoz fűződő barátságáról és közös életfilozófiájukról beszélt, amelynek alapját az a meggyőződés képezte, hogy a művészek nem léphetnek azok szolgálatába, akik a történelmet csinálják, hanem azokat kell képviselniük, akik a történelmet elszenvedik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.