Buzăuba helyezik át az Ursus sörgyár teljes termelését. A kezdetben nem hivatalosnak számító értesülést Gary Whitlie, az Ursus Breweries elnöke sajtótájékoztatón erősítette meg, aki a magas előállítási költségekkel és a sörfogyasztás visszaesésével indokolta a döntést.
Több mint 130 évi sörgyártás után bezárja kapuit a Kolozsvár egyik legmarkánsabb ipari jelképének számító Ursus üzem. ,,Romániában 25 százalékkal esett vissza a sörfogyasztás az elmúlt 18 hónapban, termékeink eladása pedig 11 százalékkal csökkent, és meglévő gyáraink a jelenlegi válságos gazdasági helyzetben sokkal nagyobb kapacitásra képesek, mint amit a piac igényel. Ráadásul a gyár Kolozsvár központi övezetében fekszik, emiatt logisztikailag nehezen működtethető" - indokolta a döntést Gary Whitlie, a dél-afrikai SABMiller tulajdonában lévő társaság illetékese.
Az Ursus-üzem - amely egyébként nagyobb múltra tekint vissza, mint az 1895-ben alapított, jelenleg a világ egyik legnagyobb sörgyárának tartott SABMiller - 150 alkalmazottól válik meg, ők hathavi bérüknek megfelelő végkielégítésben részesülnek. A termelés Kolozsváron már leállt, az alkalmazottakat december végéig kényszerszabadságra küldték. Ugyanakkor Buzăuban több hektárnyi területet vásárolt meg a cég a termelőkapacitás bővítése céljából.
Egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsa a kolozsvári gyárépületnek, ahol megmarad egy minigyártósor és egy söröző. A kolozsvári önkormányzat illetékesei korábban úgy nyilatkoztak, meg kellene fontolni az üzem idegenforgalmi célú hasznosítását, a gyárban ugyanis hatalmas, a sör érlelésére használt pincék vannak.
A mintegy harmincszázalékos romániai piaci részesedéssel rendelkező Ursus Bre-we-riesnek a kolozsvári üzembezárás nyomán három gyára marad: Temesváron, Bras-sóban és Buzăuban.
Adrian Coroian, a romániai vállalkozók szövetségének elnöke szerint az Ursus Buzău-ban annyi sört tud majd gyártani egyetlen nap alatt, ami fedezi az ország heti szükségletét. A cég központi irodáját már korábban áthelyezték Bukarestbe, élére a kolozsvári Octavian Buzoianu helyett egy skóciai menedzser, Grant McKenzie került. Eközben már két vállalat is kérte az Ursus fizetésképtelenségének kimondását, a TCD Royal Events, illetve a Combavipor idén nyáron nyújtotta be kérését, amelyek elbírálása jövő év elejére várható.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.