Kamarai felszólítás az önkormányzatokhoz
A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nyílt felhívást intézett valamennyi háromszéki önkormányzathoz, hogy a 2011-es helyi adók megállapításakor kiemelt szempontként kezeljék a vállalkozások ösztönzését.
Miután a jogszabály engedélyezi az önkormányzatoknak, hogy húsz százalékkal meghaladják az adók és illetékek felső határát, a kamara arra szólítja fel az önkormányzatokat, hogy az adóemelésekkel azonos arányban csökkentsék a saját jövő évi kiadásaikra előirányzott összegeket. Ugyanakkor kéri, hogy a jövő évi költségvetésekben elsődleges szempontként kezeljék a beruházásokra, vállalkozásösztönzésre szánt összegeket. Mint ismeretes, 2010 első kilenc hónapjában 1854 háromszéki cég szüntette be tevékenységét, vagy törölték a cégnyilvántartásból, míg az idén alapított cégek száma mindössze 771.
Zöld út az Állami Nyomda romániai akvizíciójának
Megvásárolhatja a szerződés szerint 1,5 millió euróért az Állami Nyomda Nyrt. a GPV Mail Service bukaresti nyomdaipari társaság 50 százaléknyi üzletrészét, miután a román versenyhivatal jóváhagyta az ügyletet. A román társaság 2009. évi árbevétele 4,29 millió euró volt, kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyeresége pedig 446 000 euró. A GPV tevékenysége a biztonsági adatlogisztikán alapuló nagy tömegű üzleti levelezés, számlalevelek előállítása és kiküldése. Ügyfélportfóliójának 48 százaléka bankokból, 13 százaléka pénzügyi szolgáltatókból, 25 százaléka pedig közműcégekből áll. Románia öt legnagyobb bankjából három a vállalat ügyfele. A magyar nyomdatársaság és a GPV gépparkja, illetve alkalmazott technológiái kompatibilisek, így a beszerzési és termelési szinergiák a jövőben még jobban kihasználhatók. A Tipo Direct kolozsvári és a GPV bukaresti termelő üzemei lehetőséget adnak az egész román piac lefedésére és a nagyobb hozzáadott értéket képviselő biztonsági és kártyatermékek romániai forgalmazására.
Elbocsátások a Bechtelnél
Több mint 800 alkalmazottját bocsátja el az észak-erdélyi autópályát építő amerikai Bechtel vállalat vezetősége. Érvként azt hozták fel, hogy nincs munka, illetve a román állam még mindig nem fizette ki az idén elvégzett munkálatok ellenértékét. Az állam jelenleg általános forgalmi adó nélkül 73 millió euróval tartozik a Bechtelnek. A Transilvania szakszervezet képviselői várhatóan ma ülnek első ízben tárgyalóasztalhoz a Bechtel vezetőivel, hogy egyeztessenek a bejelentett elbocsátások kapcsán. A Bechtel jelenleg 1054 alkalmazottat foglalkoztat Romániában. Az összesen 415 kilométer hosszú, Bors és Brassó közötti nyomvonalon haladó autópályából eddig 52 kilométer készült el a Kolozs megyei Gyalu és Aranyosgyéres között.
Európa legjobb borkóstolója
A svájci Paolo Bassót választotta Európa legjobb borkóstolójának Strasbourgban a borkóstolók nemzetközi társasága. A háromnapos megmérettetésen 35 versenyző szállt versenybe a címért. A 44 éves Basso mögött David Biraud, a párizsi Crillon Hotel Les Ambassadeurs éttermének borkóstolója lett a második, míg a harmadik helyen a mindössze 23 éves olasz Matteo Ghiringhelli végzett, aki a szintén párizsi Il Vino éttermet erősíti szakértelmével. A strasbourgi bajnokság fináléjába jutott három borkóstoló 200-300 néző előtt mutatta meg, hogy mit tud. A kóstolás mellett a versenyzőknek hibáktól hemzsegő borlapot is ki kellett javítaniuk, illetve kérdésekre kellett válaszolniuk. A borkóstolók nemzetközi társasága 1988 óta kétévente választja ki Európa legjobb kóstolóját.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.