Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter szorgalmazására a kormány sürgősségi rendelettel módosította a hazai vadászati és vadvédelmi törvényt. Borbély véleménye szerint az új jogszabály teljes egészében megfelel az európai előírásoknak.
Kidolgozásakor figyelembe vették az Európai Bizottság kérését, s így 2011. május 15-től tilos lesz a siketfajd vadászata, a hazai vadászati idény időintervalluma pedig az európaihoz igazodik. Borbély elmondása szerint az egyik legfontosabb módosítás megtöri a vadállomány kezelésének eddigi monopóliumát, már nem csak az Or-szá-gos Vadászati és Halászati Egye-sülethez tartozó megyei egyesületek és az Országos Erdőgazdál-kodási Hivatal (Romsilva) hatáskörébe tartozik. Az új vadászati törvény a kisebb vadászegyesületeknek is biztosítja a vadállomány kezeléséhez való hozzáférést, és egészséges versenyhelyzetet teremt - hangsúlyozta. Emelkednek a vadállomány keze-léséért fizetendő díjak is, ez a Kör-nyezetvédelmi Alapot gazdagítja, így 2011-ben több pénz jut majd környezetvédelmi befektetésekre.
A szenátus a múlt héten elfogadta az új vadászati törvényt, a kép-viselőház vitájára a következő két hétben kerül sor - tudtuk meg Bokor Tibor szenátortól, aki arra kéri a felső-háromszéki polgármestereket, hogy a szenátus honlapján tanulmányozzák a törvénytervezetet, és módosító javaslataikat jelezzék Olosz Gergely képviselőnek, valamint ifj. Rancz Sándornak, a Katrosa Egyesület alelnökének.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.