Az RMDSZ kormányon maradásának kérdéseiről tanácskoztak az erdővidéki polgármesterek november 19-én Ba-róton. A bardoci polgármester, Balázsi Dénes kérésére ült össze az RMDSZ Erdővidék Szé-ki Szervezetének Elnöksé-ge. A találkozón részt vett Al-bert Ál-mos szenátor és Márton Árpád parlamenti képviselő.
Szó esett a tanügyi törvény mihamarabbi elfogadásának lehetőségeiről és folyamatáról, va-lamint az egységes bérezési törvényről, annak változatairól. Ki-derült, hogy múlt pénteken a kor-mányfőnek még nem volt végleges elképzelése a 2011-es fizetésekről. Elhangzott, hogy a parlament mindkét házában, a bizottságokban és minden testületben az RMDSZ-nek mindennap meg kell harcolnia mind a kormánypárt, mind az ellenzék politikusaival, hogy a magyarság érdekeit érvényre tudja juttatni.
A polgármesterek elmondták, érezhető az elégedetlenség, egyre nagyobb a felháborodás a fizetéslevonások miatt a közalkalmazottak körében, a polgármesteri hivatalok alkalmazottjai is kevés pénzért dolgoznak. Az erdővidéki családoknak egyre nehezebb előteremteniük a megélhetéshez szükséges anyagi feltételeket. Az emberek minimálbérért dolgoznak (akinek van egyáltalán munkahelye), de olyan is van, aki éhezik. Szo-ciális segélyeken élnek ezrek Erdővidéken, olyan családok, melyeknek semmilyen más jövedelmi forrásuk nincs.
Át kell gondolnia tehát a szervezetnek, hogy ilyen körülmények közt érdemes-e áldozatokat vállalnia, ugyanis a jelenlegi felállásban az történik, hogy amíg megfeszített munkával a nagyobbik kormánypárttól szeretnénk kicsikarni a magyarságnak oly fontos törvényeket, az ellenzék folyamatos támadásai közepette (bár amúgy egyáltalán nem kívánnak kormányozni ilyen válságos időkben) fennáll a veszélye, hogy eltávolodunk a realitástól, és elveszítjük a tagságot.
Az erdővidékiek felkérték a parlamenti képviselőt és szenátort, hogy tolmácsolja kérésüket a csúcsvezetés felé: az RMDSZ lépjen fel erélyesen, szabjon határidőket, és ha addig nem sikerül elfogadtatni a tanügyi törvényt, az egységes bérezési törvényt olyan formában, hogy az a magyarságnak hasznára váljék, akkor akár a kormányból is lépjen ki.
VÁNCZA TIBOR, az RMDSZ erdővidéki elnöke
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.