Nem zárult le a Bocsárdi László körül zajló vita a Tamási Áron Színház igazgatója menedzseri kiértékelésének megismétlésével, az intézmény fenntartója, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tegnapi ülésén újból elégedetlenségét fogalmazta meg néhány képviselő, míg mások a rendező-igazgató mellett álltak ki. S bár nem tartozott a napirenden szereplő határozattervezethez, a város kulturális igényének felmérésére rendelt kérdőíves közvélemény-kutatást is Bocsárdi ellehetetlenítésének véli az egyik képviselő.
Mint arról beszámoltunk, a színház igazgatójának menedzseri szerződése e hónap végén jár le, a kulturális igényfelmérést azért rendelte a város, hogy felvállalható eredményeit beépítse a menedzseri elvárásokba. A kérdőívek feldolgozását december 15-re ígérte a bukaresti szakcég (mely kilencezer euróért vállalta a közvélemény-kutatást), ezért vált szükségessé Bocsárdi még csupán néhány napig érvényes szerződésének meghosszabbítása - erről kellett dönteniük tegnap a városi képviselőknek, illetve e határozattervezethez csatolták az igazgató kérését is, aki a színház megcsappant költségvetésével indokolva kérte, hagyja jóvá az önkormányzat, hogy az évadtervben előzetesen szereplő Utas és holdvilág című előadást (előállítási költsége 140 000 lej lett volna) A velencei kalmár Shakespeare-darab-ra cserélje (mely csupán 55 000 lejbe került).
Bocsárdi beadványa váltotta ki a vitát, Keresztély Irma képviselő elmondta, a testület művelődési bizottsága ellenzi a darabcserét, hiszen így a közönség az évadban nagyszínpadi előadás nélkül marad. Véleménye szerint futotta volna a színház költségvetéséből a nagytermi elődásra is, ám Bocsárdi a pénzt más jellegű szolgáltatói szerződésekre költötte, ezáltal rövidítve a produkciós költségeket - konkrétan az igazgató által újonnan kinevezett, nem főállású gazdasági igazgatóra és ügyvezető igazgatóra utalt, mint fogalmazott: "Bocsárdinak csak bizonyos költségekre van pénze, két külsőssel kötött szerződést, amelyek menedzseri tevékenysége egy részének áthárítását jelentik, ebből a pénzből lehetett volna rendezni nagyszínpadi előadást." Sérel-mezte ugyanakkor azt is, hogy a darabcserére vonatkozó beadványát az igazgató csak október 20-án iktatta, jóval miután elkezdte az előadás próbáit.
A velencei kalmár minősége, szellemi súlya kárpótol az elmaradt nagyszínpadi produkció-ért, ilyen pénzügyi helyzetben ilyen színvonalú stúdió-előadással helyettesíteni - semmi tragédia, vetette fel Kovács István, hozzátéve, különben is világszinten trend, hogy lejárt a nagyszínpadi előadások ideje, ráadásul a sepsiszentgyörgyi színházteremmel az is gond, a székekben ülő közönség a színészek bokáját látja. És nem mellékesen a művészet színvonaláért is fontos az intim tér, érvelt még. A darabcsere mellett állt ki Mădălin Guruianu képviselő is.
És bár nem tartozott a határozattervezethez, felszólalásában Bereczki Kinga a városháza által rendelt közvéleménykutatást a színházat ellehetetlenítő folyamat folytatásaként értékelte. A megtévesztett közvélemény felsorakoztatásával próbálják rávenni a színházat értékteremtő munkájának visszafogására, mert bár lehet, a magas szintű művészet csak egy számbeli kisebbséghez szól ("az elit értelmiséghez"), de kihat a közösségre, érvelt. A színháznak közösségmegtartó és húzóereje van, nem szabad a fogyasztói igényekhez igazítani, mondta, azt javasolva, hogy a kulturális fogyasztói igények felmérésének eredménye ne váljék a kultúra elfogyasztójává, a közvéleménykutatás rendeltetését változtassák meg a lakosság élethelyzetének felmérésére (megkésett ötlet, hiszen a kérdőíveket már szétosztották a felmérést végző egyetemisták és máltais fiatalok között). A közvélemény-kutatás kérdéséhez nem is szóltak többen hozzá, csupán Klárik Attila pontosított, hogy a kulturális igények felmérésének ötletével egyetértettek korábban a szentgyörgyi művelődési intézmények vezetői - így a színházéi - is.
A szavazásnál végül a darabcserére vonatkozó igazgatói kérés kivevését jóváhagyta a testület, a most már csupán a Bocsárdi szerződésének meghosszabbításáról szóló határozattervezetet pedig két tartózkodással, egy ellenszavazattal elfogadták.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.