A magyar fél ,,nyitott, biztos és szolidáris" kapcsolatokat szeretne látni a magyar—szlovák viszonyban, mert a politikai nyilatkozatoknál mindig sokkal fontosabb a tényleges jogi helyzet — közölte szlovákiai látogatását záró sajtótájékoztatóján Sólyom László, aki a Palatinus Polgári Társulás vendégeként töltött egy napot Révkomáromban.
A Benes-dekrétumok szlovák parlamenti szentesítéséről szóló határozatot bírálva a magyar államfő elzárkózott annak megítélésétől, hogy Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a szlovák parlamenti döntés miatt lemondta holnapra tervezett kassai látogatását, de megjegyezte: ,,Ha előre egyeztetett hivatalos szlovákiai programom lett volna, jómagam is ugyanezt teszem." Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy két nép viszonyát egy ilyen ,,politikai manőver" nem tudja igazán megváltoztatni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.