Javuló gazdasági kilátások?
Romániának jobbak a gazdasági kilátásai, mint az euróövezethez tartozó egyes tagállamoknak, mert az államháztartási hiány jelentős mértékben csökkent, a román gazdaság ismét kezd magához térni, így a kockázatok csökkentek - jelentette ki Jeffrey Franks, a Nemzetközi Valutaalap romániai küldöttségének vezetője.
Emlékeztetett: júliusban szigorú döntéseket hozott a kormány, amely 25 százalékkal csökkentette a közalkalmazotti béreket, és öt százalékponttal emelte az áfát. Ennek következtében a költségvetési bevételek nőnek, és a kiadások csökkennek. Mindez lehetővé teszi, hogy 2012-ben az államháztartási hiány a bruttó össztermék 3 százaléka alá csökkenjen. Franks szerint egyes szerkezeti reformokat a kormány már gyakorlatba ültetett, és folyamatban újabbak elfogadása, így a közalkalmazottak bértörvénye és a nyugdíjtörvény. Ez a nemzetközi piacok számára azt mutatja, nemcsak megszorító intézkedéseket hozott a kormány, hanem úgy cselekszik, hogy a jövőben ne keletkezzenek hasonló problémák.
Figyelmeztették a külügyminisztert
Figyelmeztetésben részesítette az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács Teodor Baconschi külügyminisztert, aki a testület szerint megsértette a romákat egyik kijelentésével. A román diplomácia vezetőjét civil szervezetek jelentették fel. Azt követően fordultak a tanácshoz, hogy februárban Pierre Lellouche francia Európaügyi államtitkár bukaresti látogatásán Baconschi azt mondta: ,,egyes romániai közösségekben, elsősorban a roma etnikumúak körében fiziológiai probléma a bűnözés". A tanács tegnapi közleményében leszögezte: a külügyminiszter számára ajánlást fogalmaztak meg, amelyben azt tanácsolják neki, hogy megnyilvánulásaiban ,,fordítson hatványozott figyelmet az esélyegyenlőség és a diszkrimináció tiltásának" kérdésére.
Támogatnák a munkába visszatérő anyákat
A kormány 500 lejjel támogathatja azokat az anyákat, akik gyermekük kétéves kora előtt visszatérnének dolgozni. A javaslatot megvitatják a koalícióban - nyilatkozta tegnap Ioan Botiş munkaügyi miniszter. Mint mondta, az 500 lejes támogatást megkapják mindazok az anyák, akik gyermekük kétéves kora előtt, bármelyik időszakban visszatérnek dolgozni a gyermeknevelési szabadságról. Azt is elmondta: a koalícióban elemzik a 24 hónapos gyermeknevelési szabadság idejének csökkentését is, erről azonban még nem született döntés. A tárcavezető nemrég jelezte, hogy a kormány elemzi a gyermeknevelési szabadság szabályainak megváltoztatását, és 100 lejről 400-ra növelnék a munkába visszatérők juttatását. A gyereknevelési szabadság időtartamát a jelenlegi 24 hónapról csökkentenék 12, 14 vagy 18 hónapra. Ugyanakkor visszatérhetnek a korábbi, azaz 2010 júniusában, a 15 százalékos levonás előtt érvényes gyakorlathoz, azaz az anyák fizetésük 85 százalékát kapnák meg gyereknevelési járandóságként.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.