Környezetvédelmi beruházások ideje következik

2007. október 3., szerda, Közélet

Magyarország környezetvédelmi szakállamtitkára, illetve Románia környezetvédelmi minisztere is jelen volt tegnap az Árkoson tartott szakmai tanácskozáson. Az anyaországi, zöldberuházásokban érdekelt, exportképes ajánlattal rendelkező cégek képviselői termékeiket ismertették, a fórumon számos háromszéki polgármester is részt vett.

Románia jelentős környezetvédelmi beruházások előtt áll, a mostani konferencia pedig lehetőséget teremt az együttműködésre — fogalmazott a rendezvény nyitányán Bogár Ferenc, a bukaresti magyar nagykövetség gazdasági attaséja. Demeter János, a megyei tanács elnöke kijelentette: az országban olyan fejlődési időszak következik, amely nem csak az önkormányzatok, hanem a vállalkozók számára is provokációt jelent, településeink életminőségének javítása pedig kihívás.

Korodi Attila, a bukaresti kormány környezetvédelmi minisztere előadásában beruházási kényszerről, a teljes gazdasági átrendezkedésről beszélt. Mint mondta, az ország európai uniós integrációját követően 2018-ra tud teljesen felzárkózni környezetvédelmi téren, ennek költsége mintegy 29 milliárd euró. Ezt nem csak a pénz hiánya miatt nem lehetne hamarább megvalósítani, hanem a humán erőforrás hiánya miatt sem — tette hozzá. Az idők megváltoztak, a nagy beruházóknak már nálunk is számolniuk kell a környezetvédelmi költségekkel, a folyamatosan szigorodó szabályokkal. Háromszé­ki vonatkozásban az ivóvíz- és csatornahálózat fejlesztését említette, erre az elkövetkező hét évben megyénként átlagosan százmillió eurót fordítanak. A gazdasági irányvonalak között a legfontosabbnak az ipari beruházásokat nevezte a tárcavezető, a nagy vállalatok jelentős környezetvédelmi fejlesztés előtt állnak, miközben elindult a régi ipartelepek újrahasznosítási folyamata is.

A magyar környezetvédelmi minisztérium szakállamtitkára, Dióssy László, aki tizenhat éven át volt testvérvárosunk, Veszprém polgármestere, innovatív környezeti technológiák jelentőségéről beszélt, hangsúlyozva, hogy a környezetvédelem ügye egyre előbbre került, nőtt a környezeti tudatosság. ,,A gazdasági növekedés környezeti hatásainak kezelése startégiai kérdéssé vált, elemi érdekünk, hogy a Kárpát-medencében magas színvonalú környezetvédelmi programokat tudjunk indítani" — mondta.

A konferenciára mintegy húsz, környezetvédelmi technológiával foglalkozó magyarországi cég képvislője jött el, szakmai társulásuk nevében Székely Anna szólt, megjegyezve: szövetségük 310 tagja dolgozott azért, hogy a magyar gazdaság megfeleljen az EU környezetvédelmi követelményeinek. Háromszék környezetvédelmi sajátosságairól a megyei szakintézmény munkatársai beszéltek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1449
szavazógép
2007-10-03: Közélet - Szekeres Attila:

Erdélyi arculatot terveznek (Turisztikai összefogás)

Erdély Regionális Turisztikai Egyesület néven a Központi Fejlesztési Régiót alkotó hat megye turisztikai egyesületei közös szervezetet hoznak létre, melynek feladata a teljes régió megjelenítése, képviselete, közös programok lebonyolítása. A tegnap Sepsiszentgyörgyön tartott, immár harmadik tanácskozáson a megyei önkormányzatok, valamint a megyei turisztikai egyesületek vezetői kidolgozták az ütemtervet is.
2007-10-03: Közélet - Szekeres Attila:

Évadnyitó szüreti bállal (Itt van az ősz)

Hagyományosan október első keddjén tartja a Guzsalyas Játszóház szüreti bállal egybekötött évadnyitó gyermektáncházát. Ez történt tegnap is a sepsiszentgyörgyi Míves Házban, ahol óvodások, kisiskolások, de még óvodáskor alatti pöttömkék is ropták a táncot Benkő Éva vezényletére, a Folker együttes muzsikájára.