Négy Fiat típusú mentőautó érkezett hétfőn este Sepsiszentgyörgyre, amelynek elhelyezéséről a megyei mentőállomás és a közegészségügyi hatóság dönt. A járművek nem alkalmasak betegszállításra, a háznál történő elsősegélynyújtásban kapnak szerepet, csupán az egészségügyi személyzet utazik vele a beteg lakására.
Ha a házi ellátás nem elégséges, kihívják a betegszállítót, de ami otthon megoldható, azt azonnal megteszik. Dr. Tiberiu Poştoacă, a megyei mentőállomás igazgatója lapunknak elmondta, a négy új jármű segíti majd a munkát, de messze nem elég, mivel a jelenleg forgalomban lévő harminckét háromszéki mentőből húsz olyan avítt és kopott, hogy már rég le kellett volna állítani őket, húszéves is van közöttük. Ígéretet kaptak betegszállító sürgősségi autókra, decembertől márciusig négy-öt érkezik Kovászna megyébe, és ha az egészségügyi minisztérium folytatja ezt a programot, 2008 végére még jó néhány mentőt kicserélnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.