X-Mas Paintball Party
A sepsiszentgyörgyi PPZ Army szombaton ötödik alkalommal rendezi meg decemberi festéklövész buliját, az X-Mas Paintball Partyt. A 18 órakor rajtoló esemény helyszíne a megyeszékhelyi együttes műfüves edzőpályája a valamikori IMASA egyik csarnokában, a Păiuş David utca 9. szám alatt. Csütörtök délig már ötvenen jelezték részvételi szándékukat, jelentkezni továbbra is lehet a 0748 300 142-es telefonon. Benevezési díj 20 lej. Ez nem kimondott verseny, a játék kedvéért és a paintball népszerűsítése céljából mérkőzünk meg egymással — nyilatkozta érdeklődésünkre Hajnal Attila, a PPZ Army frontembere. A szervezők lézershow-val is kedveskednek a résztvevőknek és az érdeklődő szentgyörgyieknek.
Mikulás Kupa
December 5-én az év utolsó autós ügyességi versenyét rendezi meg a sepsiszentgyörgyi Auto Crono Klub. A 11 órakor kezdődő esemény helyszíne az Építők utcai parkoló, a benevezési díj 60 lej/versenyző. Jelentkezni az office@autocrono.ro és az autocrono@gmail.com e-mail címen vagy a 0740 944 841-es és a 0728 317 443-as telefonon lehet.
Jó eredmények Bukarestből
A bukaresti Vertical Spirit Sportklub, illetve a Román Mászó Szövetség közös szervezésében került sor az országos gyerek és ifjúsági bajnokságra, valamint a Vertical Step Maratonra. A sepsiszentgyörgyi Adrenalin SE színeiben a két versenyben kilenc mászó vett részt. A maratonon versenyző Nagy Hanna bejutott a nyolcas döntőbe, ám végül ötödik lett. Az ifiknél, a 12—13 éves korcsoportban Tóth-Wágner Mátyás bejutott a fináléba, ahol nem tudta legyőzni az öt tapasztaltabb bolgár ellenfelét. Ebben a kategóriában nem hirdettek országos bajnoki címet, mert a viadalnak csak két hazai versenyzője volt. A 10—11 éves kategóriában Józsa Ede bronzérmet szerzett, a lányoknál Keresztély-Krall Flóra 4., Andrea Buzianu 5., Korodi Henrietta 6., míg Nagy Judit 8. lett. A 8—9 évesek között Mocanu Fanni 4. és Nagy Janka a 10. helyen végzett.
Mikulás Maraton
A Hargita Megyei Vöröskereszt és a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület a hét végén tizedik alkalommal rendezi meg a hagyományos adománygyűjtő és -osztó akcióját, amelybe idén a háromszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület önkéntesei is bekapcsolódnak, és Kovászna megyében is gyűjtést szerveznek. Így szombaton a háromszéki EKE-sek magukra öltik a Mikulás-, illetve krampuszruhákat, s váltó futásban teszik meg az idénre tervezett 70 km-t. Az útvonal: tusnádfürdői megyehatár (11.30 óra)—Sepsibükszád (12.15 óra)—Mikóújfalu (13.35 óra)—Málnásfürdő (14.15 óra)—Málnásfalu (15 óra)—Oltszem (16 óra)—Bodok (16.50 óra)—Sepsiszentgyörgy (18.30 óra). Az egész napos esemény alatt a Mikulás és segédjei az útjuk során ajándékot osztogatnak, ugyanakkor adományokat gyűjtenek a beteg gyerekek számára.
Jégkorong
Mától vasárnapig a kézdivásárhelyi jégpálya ad otthont az U14-es jégkorongbajnokság harmadik tornájának. A mérkőzések: ma Gyergyószentmiklósi ISK—HC Madicsa Felcsík (15 óra), Csíkszeredai ISK SC—HC Bikák Kézdivásárhely (17.30 óra); szombaton Kézdi—Gyergyó (9 óra), Felcsík—Csíkszereda (11.30 óra); vasárnap Kézdi—Felcsík (9 óra), Csíkszereda—Gyergyó (11.30 óra).
Kézilabda
Szombaton a megyeszékhelyi MSC mindkét A-osztályos csapata itthon lép pályára, a mérkőzések a Szabó Kati Sportcsarnokban zajlanak. A program: MSC—Szászsebes (lányok/10 óra), MSC—Târgovişte (fiúk/12 óra).
Vb Oroszországban, majd Katarban
2018-ban Oroszország, 2022-ben pedig Katar lesz a labdarúgó-világbajnokság házigazdája — jelentette be Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke tegnap Zürichben. Előbbire Belgium és Hollandia, valamint Spanyolország és Portugália közösen, Anglia önállóan, másikra Ausztrália, a Koreai Köztársaság, az Egyesült Államok és Japán pályázott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.