Így kezdte a hold, a torony,
a csóka is így szólt:
az udvaron egy hóember
mit gondolt, nem gondolt,
azt gondolta, dehogy fog ő
egész télen állni,
ő lesz az első hóember,
ki megtanul járni.

Ennyit gondolt a hóember,
egy szóval se többet,
s indulna már, mikor hallja,
jóestét köszönnek,
ő is köszön, ő is mondja:
,,Jó estét kívánok!",
s látja, hogy egy piros csizmás
öreg ember áll ott.

,,Jó, hogy jöttél, öregember,
épp ebben a percben
gondoltam, hogy útra kelek,
induljunk hát ketten.
Látom, nagyon öreg lehetsz,
fehér a szakállad,
Lehet, hogy a világot már
kétszer is bejártad."

,,Körül bizony kétszer, százszor
és még százezerszer —
feleli nagy nevetve a
piros ruhás ember —,
de nem gyalog, úgy nem győzném,
hanem szánon járok —
úgy nézzél rám, te hóember,
a Télapót látod!"

Így történt, hogy akkor este —
— látta, aki látta —
együtt szállt fel a hóember
s Télapó a szánra,
együtt vittek ajándékot
házról házra járva,
míg csak üres nem lett végül
a Télapó zsákja.

Ahány házba csak bementek,
ahányból kijöttek,
lett a répaorrú vándor
egyre-egyre könnyebb,
várták őket minden házban
kályhával, meleggel,
így olvadt el reggelre az
útra kelt hóember!