Az idei télelőn nemcsak a nagy esők-havazások rohamoznak eget-földet, hanem összesűrűsödtek a szeszélyes, egymás ellen feszülő politikai események is.
December 1., mint mindig, amióta a legnagyobb román nemzeti ünneppé léptették elő, két táborra bontja az ország lakosságát. Ezen a nemkívánatos megosztottságon mit sem változtat néhány magyar karrierpolitikus önfelkokárdázása, meg a magyarság fülének rosszul hangzó "pró december 1." politikusi-politológusi nyilatkozatok, sem némely román értelmiségiek normális megnyilatkozása a nemzeti ünnepre vonatkozóan; az alapállás változatlan marad: ami az egyik nációhoz tartozónak öröm, a másiknak — jelesen a magyarnak — megalázó és keserűség, amelyet aztán még bűzösebbé tesznek a marosvásárhelyi Új Jobboldal — a Noua Dreaptă — magyarellenes, nacionalista-soviniszta hőzöngései, és erre ráerősítenek a kolozsvári hatóságok, amelyek a Székely Gárda rendezvényének szervezőit előállítják, megbírságolják, és eljárást indítanak ellenük.
Napjaink sajtójában elhangzott ugyan néhány ötlet, amely a két nemzet együttes megemlékezését és ünneplését lehetővé tenné, jelesen az, hogy december 22-ét kellene állami ünneppé nyilvánítani, de tudjuk, mennyire "hosszú az út hazáig".
A télelői eseménykavalkád fontos kísérlete volt az a Tőkés László kezdeményezte budapesti rendezvény a Kempinski Szállóban, amellyel megkísérelték felismerhetővé tenni a nemzetárulásos koccintgatók igazi arcát. Ott is, Erdélyben is. Ezek s az ezekhez hasonló koccintások torkollottak ugyanis a hat esztendővel ezelőttihez hasonló szégyenfolyamba, ezek vezettek a 2004. december 5-i népszavazáshoz, amikor egy nemzetnek nem nevezhető, megtévesztett népes társadalmi csoport kitagadta a nemzetből a határokon túlra szakadt édestestvéreit.
Az új magyar parlamentnek és kormánynak e rövid idő alatt kellett megkísérelnie véget vetni ezeknek a nemzetet megalázó és nemzetpusztító üzelmeknek. A magyar állampolgárság könnyített eljárású megszerzésének lehetővé tétele, a nemzeti összetartozás elaltatott intézményeinek ébresztése egy-egy mozzanata ennek a nemzetegyesítő törekvésnek.
Székelyudvarhelyen ma kerül sor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos tisztújító közgyűlésére. A 240 tagú küldöttközgyűlés dönt egy, az EMNT támogatta újabb erdélyi "autonomista" magyar politikai párt létrehozásáról, és minden bizonnyal megerősíti a Tőkés László vezette EMNT ama szándékát, hogy a politikai pártok számára a magyarság alapvető ügyeiben a közös hazai, Kárpát-medencei és európai fellépésekre alkalmakat és esélyt teremtsen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.