Az építkezés és a további fejlesztés mellett a kommunikáció javítására kell nagy hangsúlyt fektetnünk annak érdekében, hogy a betegek számára olyan kórházat teremtsünk, ahová bizalommal jönnek, ahol megkapják azt az ellátást, amire szükségük van, és olyan feltételek mellett, amelyek mindenkor a legjobbak — hangsúlyozta első sajtótájékoztatóján András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház tegnap beiktatott új menedzsere.
Az osztályvezető főorvosok tegnap reggeli munkaülésén Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke beiktatta az új kórházmenedzsert, aki ott helyben szembesült orvoskollégái első kérésével, hogy a munkájukat érintő döntések meghozatala előtt tájékoztassák őket ezekről. Ezt követően András-Nagy Róbert és a megyei önkormányzat elnöke, valamint Henning László alelnök a cukorbetegek, a hemofíliások és a rákos betegek megyei érdekvédelmi szervezetei, valamint a Caritas képviselőjével találkozott, lajstromba vették e betegkategóriák gondjait, és elhatározták, első lépésben összeállítják az érdekeik képviseletét felvállaló összes háromszéki civil szervezet listáját, és a jövőben rendszeresítik a találkozókat. A kórházba beutalt betegek sokszor azzal szembesülnek, hogy nem tudnak eleget betegségükről, illetve ha nem alapbetegségük okán kerülnek kórházba, adott osztályon csak az akut bajukkal foglalkoznak, ezért szükség lenne oktató-tájékoztató kabinetre — kérték a szervezetek képviselői.
Lapunk kérdésére válaszolva a kórházmenedzser elmondta: az élelmezéstől a gyógyszerellátásig, a belső kommunikációtól a betegekkel történő kapcsolattartásig, a járóbeteg-rendelő szakorvosi ellátásának átláthatóvá tételétől az egyes kabinetek megközelíthetőségéig — mint például az alagsorban lévő ortopédia — elemezni fogja a gondokat, és záros határidőn belül megoldást keresnek a problémák megoldására. A kórházvezető nyitott a betegek panaszainak meghallgatására is, de úgy tartja, nem az a feladata, hogy a korábbi hibákért okolható alkalmazottakat, illetve vezetőket felelősségre vonja, hanem hogy előretekintsen, és amit lehet, megtegyen egy betegközpontú kórház megteremtéséért.