Válaszút előtt az EMNT

2010. december 4., szombat, Közélet

Székelyudvarhelyen ma tartja országos tisztújító közgyűlését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a szervezet közép- és hosszú távú tervei mellett arról is döntenek, miképpen viszonyulnak egy új, autonomista párt létrehozatalához.

Arról nincs vita, hogy erre a pártra szükség van, és arról sem, hogy az EMNT-nek meg kell maradnia civil, politikai mozgalomnak, különböző nézetek csak a pártalapítás időpontjáról és módjáról fogalmazódtak meg — mondta el a Háromszéknek Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke.
Az EMNT közgyűlése tavaly ősszel egyéves mandátummal ruházta fel a megválasztott elnökséget, ezért most teljes tisztújítás lesz, 230 küldött dönt az új vezetőségről. Az elmúlt két hónapban a megyei szervezetek frissítettek, mindenütt megtartották a küldöttgyűléseket, megválasztották képviselőiket, a 230 küldöttet ők és a szakbizottságok adják. Az EMNT ülése 13 órakor kezdődik a székelyudvarhelyi művelődési házban az elnökség beszámolójával, ennek elfogadása után kerül sor a választásra, majd két igen fontosnak nevezett programpontjukat ismertetik, vitatják meg: a demokrácia-központok hálózatának feladatait és a december elsején útjára indított Magyarnak lenni jó mozgalom célkitűzéseit — tájékoztatott Toró T. Tibor. Döntenek arról is, az EMNT támogatja-e egy új, Tőkés László értékrendjét felvállaló, továbbvivő magyar autonomista párt létrehozatalát.
Este ugyancsak a kultúrházban egy "korszakzáró" ünnepi műsorra is sor kerül, a 2004-es magyarországi népszavazás utáni gyászos időszak végét kívánják bejelenteni, és nemzetpolitikai szempontból új korszakot hirdetnek. Be­szédet mond Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke, és várhatóan lesz egy magyarországi szónok is, felolvassák több jeles közéleti, politikai személyiség ez alkalomra megfogalmazott üzenetét. Az ünnepi előadáson fellép a Transylmania együttes.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2010-12-04: Közélet - Váry O. Péter:

Kónya Ádámról jelen időben

Persze mindannyian, kik tegnap délután részt vettek a Kónya Ádám — Emlékképek című könyv bemutatóján a Szé­kely Nemzeti Múzeumban, szó­val mindannyian eleget tehettek volna Vargha Mihály múzeumigazgató, az est házigazdája felkérésének, hogy osszák meg emlékeiket Ádi bácsiról. Hiszen mindannyiuknak akad kedves története, hiszen mindannyiukat ismerte Ádi bácsi.
2010-12-04: Közélet - :

Roma helyett cigány

A kormány hajlik arra, hogy megváltoztassa a romák hivatalos romániai elnevezését, a cigány szót használva a roma helyett, ez viszont kiváltotta a roma kisebbség tiltakozását.